Lapszemle, 1930. június
1930-06-13 [1363]
Imbroane is* Ezzel szemben & Keleti Újság 12-130 már arról tudósit, hogy a kolozsvári lib°rá3is párttagozat szintén szétszakadt, egyik csoport a leghatározottabban állást foglalt a Bratlasu Vintila-féle központi pártvezetőség ellen, mert: "Vintila ur kockázatos vakmerősége miatt nem vagyunk hajlandók a vacarestii fogházban fülkét bérelnil n Csak mellékesen emlitendo itt meg egyelőre, hogy ugyanez a Keleti Újság 12-130, mint lapzárta előtt érkezett legfrissebb hirt azt köziig hogy az utolsó órában «3 «1 a» 4M «• «, <K mm mm mm mm méfe is sikerült összekovácsolni a liberális párt egységét, amennyiben Bratianu Vintila megegyezett Bratianu Gheorghevsl és Valeanuval,, A hirt azónban teljes fenntartással kell fogadni, mert nagyonis ellentmond az előzményeknek ós egyetlen más lap sem közli.-. Bter? Conetantin professzor hirtelen halálát jelenti bukaresti távirat alakjában a Fagyvárad 11-130. Ezt a hirt is teljes fenntartással kell fogadni, mert egyetlen más frissebb értesültségü lapban sincsen nyopft, sőt a többi lap épp arról is, hogy a Károlyt királlyá kikiáltó nemzetgyűlésen ő adta le az egyetlen szavazatot az uj trón rend ellen Stere u„ i* annak ellenére, hogy a legutóbbi időkig a Károly-barát Vaniu rmzeti paraszt pártjának volt egyik befolyásos tagja, mégis meghitt baráti viszonyt tartott fenn Kár oly legnagyobb ellenfelével, Mária királyné bizalmasával, Barbu Stirbey herceggel iClső ellentéte Maniuval Éterének éppen abből származott, hogy Buzdugan régens halálakor ő az emiitett kapcsolatok folytán Mária királynét ajánlotta uj régen enek , de Maniu ezt nem akceptálta és Saratzeanut választatta meg Külpolitika •íiamandí párisi román követ lemondásának kulisszatitkait köz11 a Brassót lapok 12-130, Sloat vár kiderült, hogy Diamandit„ aki Parisban ovo »»» .r» •« « ti a Bi •-it.íajuiék megbi:-:!:5 8:>.bol a usácnízöti Kár cl y #" bor tön őre" veit távirati felin ivással mondatták le, A távirati félsz óiitást még a Ma ni u-k omány adta