Lapszemle, 1930. június

1930-06-07 [1363]

a Beneshez közelálló brüraii Lidové Kovlnv / S-282/ Írja,, hogy az an~ gol munkáskormány hasonló módon bekiván avatkoani a magyar belügyekbe is, miként aat Ausztriánál tette ihogy Anglia a törvénytelen formá­ciók lefegyverzését követelte Sohobertől, éppen ugy fogják kérni Bethlentől elsősorban a Levente és egyéb formációk lefegyverzését, valamint aa általános választójog bevezetését. Ugyare lap /5-283/ aat mondja, hogy a magyar ministerelnök bizonyára utat akar os inal ni. a magyar kölcsönnek Londonban, de éppen ez a célja lehetővé teszi az angol szocialista kormánynak, hogy Magyarországtól belső garanciá­kat követelje és pedig a levente lefegyverzését és a polgárjogok ki terjesztését. így magyarázzák Bethlen meghivását a magyar szociálde­mokraták - Ugyanosak a Lftflov^ ^OYlPT /6-2S4/ szerint Bethlen ministez elnök elutazása után néhány nappal Peyer Károly és Vámbary Rusztem Londonba fognak utazni a munkáskormányban lévő barátaikhoz. Á .trjjaftoni yVggrfluló alkalmából a Kassai UJaáf /6-129/ irja, hogy a trianoni szerződés a csehszlovákiai magyarokról is rendelkezett Az uj haza körében a szabadság jogát biztosította. S visszatekintve átélt küzdelmeink­re, sok keserű csalódásunkra nyelvünk és kultúránk súlyos sebeire, sorvasztó szegénységünkre és emésztő megsajtottSágunkra, mi is eped­ve várjuk a jövőtől az ithakai partot, ahol végre fölleljük a régen várt boldogságot, politikai és kulturális jogaink teljességét. S mit tehetne Csehszlovákia ama törekvésekkel szemben jobbat és biztosab­bat mint megadni magyar népnek az egyenlőséget és testvériség üd­vét, továbbá megerősíteni a lelkekben annak a tudását, hogy itthon vagyunk és öröm is itthon lennünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom