Lapszemle, 1930. június

1930-06-07 [1363]

kedést., Kezdettől kü ve telték, hogy az elvett föld visszaadassák nekik 'vag,­legalább is meg térit te esek nekik ennek rendes forgalmi ára, a még birtokuk­ban megmaradt földre pedig mondassák ki az 5 tulajdonjoguk,. Ezeknek a bul­gár követeléseknek akar most kedveskedni a Maniu-kormány,illetve Mihalache f öldmivelésügyi miniszter a szóban forgó uj törvényjavaslattal, érdekes a­zonban hogy a törvényjavaslat ellen nem is a liberális párti sajtó intézi az első éles támadást, hanem a túlzó sovinizmusáról közismert Curentui 4« 848 Is 5-849, azon a elmen, hogy a törvényjavaslat alkotmányellenes és "nemzetellene s M , Külpolitika.., «M» mm mm mm* w«» «h * Hadzsics tábornok hadügyminisztert nevezték ki Jugoszlávia bu­karesti követévé Csolak Antics jelenlegi követ helyébe , akit a belgrádi kormány már a közeli napokban visszahív. 8zt mint nagy szenzációt befeje­zett tényként jelenti a Curentui 4-848 diplomáciai körökben az eseménynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert ugy fogják fel, hogy az a ju­goszláv kormány részéről válasz Mussolini legutóbbi firenzei és milanói 'a Vboru s be sz é dei re­A Balkán-Locarno tervéről Liviu Wasta cikkét közli főhelyen az •*» *o » .--t M a» «d *» OD t» m *» •* 4» -*• W 0 4» «r —y im Adoverul 4*14243, azzal kapcsolatban, hogy miként a szemle már jelentette Venizel otr , illetve Görögország részéről ujabban megint komoly akció indult meg ilyen irányban. A cikk kivonatosnak tartja, hogy Románia használjak! ezt a kfedvező pillanatot vegye a maga kezébe a balkáni Locarno kérdésének irányítását és, ezzel ilymó-ion biztcsitsa a maga domináló szerepét a Balká­non Kexyzeti adottsága ehhez a politikai irányításhoz annál is inkább meg van, mert bl«? r. egyrészt Jugoszlávia és -kulgária . másrészt Görögország és Bulgária között közismerten ncg éles ellentétek állanak fenn. hománia irá­nyitó akcióit'yitíz-oht ilyen momentumok nem zavarnák. • Az olasz.-román kereskedelmi szerződés ellen a szemlében már le­tárgyalt politikái botrány alapján még. mindig édesen agitál az Universül 4­nnszAnns T.FVF.I.TAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom