Lapszemle, 1930. május

1930-05-03 [1362]

rai ellen" irányul. Itt említhető meg , hogy az ide nj?mjáró Bpp.ca 30-372 a «u­ventus 30-96 szerint CeYjs jelentést közöl Friedrich István uj pártala­kitásl terveiről; Magyarország tol motor-kocsikat herei o román vasút, ÜJzt fel­háborodva tárgyalja az Universul 1-97 a Juventus 30-9* szerint. Nem az ellen van kifogása a bukaresti lapnak , hogy a CFR a mellékvonalakon mo­toros járatokat akar rendszeresíteni, ellenben "román nemzeti szempont­ból" csakis kifogásolni lehet a lap szerint, hogy ezeket a motor-kocsi­kat éppen Magyarországtól fogja bérelni Románia Betiltották Fedák Sári romániai turnéját ; - jelenti a Bras­sói Lapok 2-99. A tervbevett és a román kormány által már engedélyezett művészi turné ellen a kolozsvári romén diákság tiltakozást jelentett Ve a kolozsvári tartományigazgatóságon, a tartományigazgatóság saját naga nem akart dönteni, hanem a bukaresti kormány elé terjesztette az |*.£yet.„ a belügyminisztérium aztán ennék folytán a már megadó* t engedélyt vi••:•<.::::. vonta, fodák Sári romániai turnéját betiltotta azzal az indokolássá hogy "az előadások zavargásokra adhatnak alkalmat,," Hogy milyen uszítás előzte meg ezt az egészet ; arra mindenesetre jellemző a kolozsvári fél­hivatalos Patria 1-94 cikke, melyet a Juyen.tus 30-96 ismertet. A követ­kezőket irj aÍ "Nem tesszük bírálat tárgyává F«?dák Sári müvé sznői tehet­ségét és azok ellen a darabok ellen nem emelhetünk ezét, amelyekben Ko­lozsvárott vendégszerepelni akár, de kénytelenek vagyunk valamit elmon­dani \ amit különben mindenki tud a művésznőről. Fedák Sári tul a hatá­ron, abban az BSZágban, ahol született, állandó revizionista propa­gandát folytat és semmi sem tartja vissza , hogy Romániát lépten-nj m'n ne gyalárr-ó "érdjü > tehát, mit keres ez a FedáE Sári Romániában, aki Budapesten a Hősök Napján szenvedélyesen provokálta Romániát s aki ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom