Lapszemle, 1930. május

1930-05-15 [1362]

séhez is 9 nemcsak a jogi elvet akartam megmenteni. Bizonyos pontig ig# zat ad Rassay Károlynak, de hangoztat ja,hogy nem áll fenn az a vád, hogy az optánskérdést tette volna a kormány a külpolitika tengeléyévó, j mert erre az időre esik az olasz barátsági szerződés, a magyar külpo­litika legnagyobb vivmánya és a lengyel barátsági szerződés is* El­mondja ezután, hogy a közvetlen tárgyalások nem sikerültek s ekkor Henj derson angol külügyminiszter ajánlotta fel a közvetítést, ezt visszautal sitani lehetetlen volt s az ő sürgönyi jelentésére akkor a magyar koí monytól azt az utasítást kapta,, hogy a közvetítést elfogadjuk annak kijelentésével, hogy semmiképpen sem egyezünk bele az optánsi^jynek a jóvátétellel való összekapcsolásába*, A magyar kormány tehát ez ellen a gondolat ellen a végletekig védekezett. Az angol külügyminiszterhez" még hivatalos levélben is eljuttatta tiltakozását. Majd áttér Apponyi gróf a hágai és párisi megállapodások értékelésére és rámutat, hogy lej het, hogy a megállapodások financiális és más tekintetben megtámadna^) tók, de ha figyelembevesszük, hogy állottunk a megegyezés megkötése e­lőtt s hogyan állunk annak megkötése után, kétségtelen tény, hogy réM laltunk 13a5 millió terhet bizonyos időre,, ezzel szemben azonban nini többé semmi árnyék, amely valami ujabb csapást z,udithatna ránk.. Ninc* többé lehetőség arra, hogy bennünket kis zámithatatlanul kötelezettsé J gekkei sújtsanak.. Egész pénzügyi politikánk felszabadul s ezzel szemel ben merem állítani, mondja Apponyi, hogy ha az optánsügy egyáltalábanj nem létezett volna, vagy ha itélet utján nyert volna elintézést, va^| a kormány egyszerűen elejtette volna ezt a kérdést, akkor sem fizettü volna egy fillérrel sem kevesebbet* llem állit hatjuk élére a helyzetet azért sem, mert a trianoni szerződés jóvátételi szakaszai kimondották hogy Magyarország pénzügyi terhei sohasem lehetnek kis d> bek a győző államokénál és igy a jóvátételi bizottságnak^ ha eddig ezzel a fegyve rel nem is ált, joga lett volna a magyar pénzügyi rendszerbe beleszól ni. ITem tagadom, mondta Apponyi gróf, hogy Magyarország pénzügyi és

Next

/
Oldalképek
Tartalom