Lapszemle, 1930. április

1930-04-10 [1361]

létrejöttét szolgálták s miután a két társulat érdekei azonosak, a meg­egyezés már létre is jött, Ugy Chorin s mint Vélsz Fülöp hangoztatta nyilatkozatában, hogy ők politikával nem foglalkoznak , mert hiszen üz­let«mb«rek., Mindenesetre örvendetes lenne, ha a román gazdasági körök kinyilatkoztatnák a magyar-román gazdasági közeledés iránti hajlandó­ságukat, Ami viszont Románia mai gazdasági helyzetét illeti » az itteni válság- világkrizis, Romániát ugyanaz a válság emészti,, mint Magyaror­szágot * mert nincsen szorosan vett gazdasági válság, hanem agrárvál­ság; van ; . Kisebbségi ü g y e k ,. A romániai kisebbségek lojalitásáról- Bocu Szevér temesvári tartományfőnök feltűnő nyilatkozatát adja és hangsúlyozza, ki vezércik­kében a Béli Hirlap 9-81, Bocu a következőket jelentette kii *A nemze­ti paraszt párt átvette a kormányhatalmat,, hogy a román nemzet becsüle­tét megment se, s ezt a feladatot becsületesen el is látja, Se ebben a küzd°lmünkben lojálisán támogatnak bennünket a kisebbségeink. Nem aka­rok a kisebbs ér ékről erkölcsi bizonyítványt kiállítani, azonbar ki kell jelentenem, hogy velünk együtt dolgoznak, küzdenek és éppen ugy érzik a vállaikra nehezedő súlyos viszonyokat, mint mi románok mindannyian: Nem azért vagyunk itt,, hogy még erősebben megszorítsuk ki sebbsegeinket, hanem,, hogy könnyitsünk helyzetükön. A kisebbségek iránt tanúsított megértő magatartással nem vét senki sem a jó románsága ellen, M A román postán a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozza egy ujabb rendelet a Béli Nirlap 9-81 szerint, A telefonkezelőnőnek elő­ször is és másodszor is kizárólag románul szabad felelnie a hivő félnek 8 ö,s,tík A ha az illető harmadszor is valamely kisebbségi nyelvet használja akkor váJLnez<£Lhat a maga részéről is ezen a nyelven, •

Next

/
Oldalképek
Tartalom