Lapszemle, 1930. április
1930-04-08 [1361]
de ekkor hirtelen megjelent "Bratianu Jonelátnézte ez okmányokat, összecsomagolta és elvitte azokat magával Ennek közel 8 éve Miért tette ezt Bratianu Jonel? Nyolc év óta a liberálie párt részéről miért nem inditottak bírósági eljárást Stere ellen, ha tényleg hazaáruló volt 9 ünnek csakis egy magyarázata lehet, nevezetesen hogy a háború alatt amikor már kikerülhetetlen volt Románia német megszállása, maga ^ratianu Jonel adta a megbizást Sterenek hogy maradjon megszállt területen és folytasson németbarát politikát Bratianu nyilván arra gondolt, hogy a központi hatalmak győzelme esetén, legyen a román politikusok között legalább valaki, aki bir ja a németek bizalmát és a béketárgyalások folyamán enyhítéseket érjen el Valószínűvé teszi ezt a feltevést az is hogy ugyanaz a Mardarescu tábornok, aki minap többi tábornoktársaival a bukaresti Opera díszelőadásán az emlékezetes kinos tüntetést rendezte Stere ellen t négy éven át hadügyminisztere volt a Bratianu-kormánynek s e négy év alatt mégsem adott megbizást a katonai ügyészségnek hogy volt ezredese, Stere ellen a hadbirós?ági eljárás meginduljon. A Nagyvárad 6-79 is azt hangoztatja, hogy Steret évek óta hazaárulónak nevezik ugyan a nacionalista romárt lapok de azért még egyetlen kormány sem akadt, amely őt hazaárulásáért, a dinasztia elleni lazításért vádlottak padjára merte volna ültetni A tábornoki kar Stere elleni tüntetése, ami az egész mostani zavaros helyzetet előidézte, még külön is említést érdemel. A Keleti Újság 7-79 szerint u,i kormánykörök részéről most azt hangoztatják, hogy mindenképen oda kell hatni, hogy a szóbanforgó ügy ne képezhessen precedenst a jövőre nézve, a tábornokok ne avatkozhassanak bele a politikába és ne mondhassanak Ítéletet politikusok felett Ennél azonban érdekesebb ugyanezen lapjelentés szerint, hogy amerikai propaganda-utj áról hazaérje Jorga professzor is állástfoglalt a tábornokok mellett stere k :