Lapszemle, 1930. március
1930-03-03 [1360]
csak a békeszerződések alapja* leket folytatni. Szert elfogadta a népszövetség pénzügyi ellenőrzését is egy időre és kivitte a magyar jóvátételi fizetések felfüggesztését. Az őr éstdeme, hogy Magyarországnak na stabil valutája, I egyensúlyozott költségoetése és helyes pénzügyi igazgatása van és hitele nagy Londonban és New Yorkban. Kormányának két pillére Kleblesberg és Vasa, nagy koncepciójú, energikus és független gondolkodású emberek. Céljuk Magyarország kultúráját mintaszerűvé tenni és bebizonyitnai ezáltal főlényét szomszédai fa lett. Míg ELsbelsberg német származású és az intelleotuel-ek közül való, aki kitűnő szónok, Vass alacsony származású, erőteljes irányító személyiség és a történelem nagy főpapi politikusaira emlékeztet, Magyarországon magasak az fedők, a költségek 53 millió fontra rúgnak és ebből 8 millió közoktatásra és népjóléti oélokra megy., Az adófizetők ez ellen tiltakoztak, az uj iskolák és palotaszert! szantóriumok ellen, mikor ők a osőd szélén állanak, de a tiltakozás csendesedik és a költségek eredménye megmarad, amire Magyarország büszke lehet.Ez is mutatja, mily erősen dolgozik Magyarország a versenyben a többi népekkel. A magyarok száma kiosi és ellenségekkel vannak körülvéve és érzik., hogy elsöppik őket. ha nem bizonyítják be, hogy jobbak szomszédaiknál. Kérdés persze, hogy jó-e a politikai szakadná*, standardok elnyomása a kulturális és fizikai standardokkal szemben. Az is igaz, hegy Bethlen nem akar tulgyorsan menni előre és ép ezért a liberálisok és szocialisták zúgolódnak, de egyik sem támadja a kormányzót, kinek népszerűsége nőtt és uj hidat is neveznek el róla a Dunán, A lap illusztrációkban mutatja be Budapest látképét és a koraányzó arcképét.. A Manoh.Gfcul vezércikke szerint Horthy kormányzói és tengernagyi címei rövid jellemzése a magyar államnak. A magyarok szivükben változat lanok maradtak, és ha a hajóhad és hadsereg el is tűnt vagy lecsökkent, a szellem a régi. Magyarország nem köztársaság, hanem kormányzója van, mert a Habsburg restauráció lehetetlen. Magyarországon a régi oligarchia kormányoz. Az egyetemi numerus olausus leszorítja a zsidók számát, a szavazás nyílt és