Lapszemle, 1930. március

1930-03-20 [1360]

V&niu-kormány nem arathatta volna, ha nem társulnak vele a választási küzdelemre a kisebbségek. A kormánynak nem szabad immár elfelejtenie , hogy választási sikerét jórészt csak a kisebbségekkel kötött paktumoknak kÖszönhetir : Ami viszont a kisebbségeket illeti a magyarság ÍB győzött a választásokon, de ezt a győzelmet drágán, a morális erők és értékek súlyos megrongálásával kellett megfizetnie, A magyar párt beletévedt a különféle, egymással, sőt sokszor a magyar érdekekkel is ellenkező vá­t lasztási paktumok szövevényébe, úgyhogy ebből senki sem tudhatta, mi a magyar párt igazi akarata. Hiszen mig egyhelyütt a kormánypárttal kötő* paktumot, volt olyan város is, ahol a liberális párttal paktált le., A helyi paktumok özönében elveszett az igazi magyar öntudat,, Vezércikkben kommentálja a választási eredményt a magyar párt hivatalos szócsöve, a 4 Kel«ti Újság 20-64 is, de az inkább csak kertelő cikket felesleges rész­letezni. Snnél érdekesebbek a bukaresti lapok közül a Curentul megállapí­tásai, melyeket az Ellenzék 19-64 ismertet: "A választások eredményeiből meg állapit ható - irja -, hogy a Maniu-kormány sokkal gyengébb a városok­ban, mint a falvakban, de a falusiáválasztásóknál is csökkentek az esé­lyei., Egyed'il -Be s szara Mában kapott a kormány nagyobb szavazati arányt, mint amilyent az általános parlamenti választásokon fel tudott mutatni, A Regátban a kormányzó nemzeti paraszt párt és a liber Uis párt közötti szavazati különbség elenyészően kicsi. Az erdélyi és a bánsági városok- I , , - < ban viszont a kisebbségi es szocialista szavazatok döntötték el a válasz­tás eredményét^" A liberális párt bukaresti bulevard-lapja, az ^rdinea pedig az Erdélyi Hirlap 19-3514 szerint a maga szokott útszéli hangnemé­ben kifogásolja egyrészt a besszarábiai kommunista sikert, másrészt az aradi magyar választási sikert, A lap szerint a besezarábiaiaknak a moszkvai rádió adott utaeitástj, hogyan szavazzanak s az aradi 'magyaraágot meg Rómánie. ellenségének tartja a bukaresti lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom