Lapszemle, 1930. március

1930-03-17 [1360]

költségvetési keretei között- kénytelen a nélkülözhetetlenül minimális felkészültségre szorítkozni. Most amikor Londonban e^yu.n. tengerészet lefegyverezesről diskurálnak 5s itt Itália rámutat nehéz helyzetére, mint a zárt földközi tengeri hataloméra,amelynek minden lépését ellen- ( "rzik, tanácsos nem megfeledkezni arról, hogy 1 tála nyugati szomszéd- 1 ságában ott van Franciacrszqg, amely a világ legnagyobb hadseregével m kérkedik, 'teleti szoraszédságábqn pedig ott van Jugoszlávia, amely a !|| keleti balkáni európai kishatalrcak között ugyancsak a legnagyobb had • sereggel rendelkezik- Es ez a '.cét ország ellentétben a nemzetközi 'I békeszólamokkal nem csak katonai szövetséget kötöttek egymással hanem • ezt a s övetséget a reális valóságban is erősen ápolják, amit bizonyít m ez, hogy a jugoszláv haderő a francia nagyvezérkar által körvonalazott • keretek között fejlődik. Ez a kemény elvitathatatlan valóság amelyet minden olasznak szem előtt kell tartani, és amit nem lehet eldispitálni nagyhangú politikai szólamokkal. Fiúménak^ és környékének szabad zónává tört int nyilvánításiról közölnek tudósítást a 14-i_lapok, ezek között a Corriere della Sera hos?zabb_ cikkben illusztrálja er :ek a kormányintézkedésnek nagy politikai és gazdasági kihatásít Fiume életére. Ugyancsak a Gorriere_ dalia Sera 15. -í számában regisztrálja, h>gy Fiume lakossága körében min-T Örömet váltott ki a kormányintézkedés és min* nagy reményeket fűz­nek a város gazdasági életének fellendülése szempontjából. Ismét az olasz-német szorosabb közeledés témájával foglal ­kezifc a Tevére 14- i számában -J.ilyola, 3ki ezúttal regisztrálja az ugyancsak a Tevere-ben, annak február 14-i számában megjelent ílyen­értelmü cikk németországi visszhangját és reflektál a Völkischer i3eo­bachter-nek ezsel tcapcsolatban megjelent cikkére. A cikkíró opportunus­nak véli itt hangsúlyozni, hogy ez a meglátás és elgondolás nemcsak

Next

/
Oldalképek
Tartalom