Lapszemle, 1930. március

1930-03-06 [1360]

Március 1-6-iki lapok. Belpolitika, A Maniu-kormány válságos helyzete a legélénkebben tárgyalt belpolitikai témája a ma érkezett lapoknak- A kérdéi a kormánynak a szemlében többször emiitett átalaki tisával van összefüggésben A Keleti . Újság 5-52 vezércikkben állapítja meg, hogy ez a mostani helyzet még n«m "kormányválság" ugyan,, ami nyomban a Maniu-kormány lemondását és uj vá­lasztások kiírását is jelentené, ele nem lehet tudni, mit hoz már a kö­zel jövő, A legnagyobb nehézségek még mindig Junian igazságügyrainiszter_ lemondása körül állanak fenn ugyanezen lap szerint,, amely tekintetben a kormánypárt két frakciójának,, az erdélyi nemzetipárti és regáti paraszt­párti frakciók ellentéte is erősen kiéleződött megint, Hogy ez az ellen­tét nem fog-e nyilt páitsrakadásra vezetni, az attól függ, hogy a párasat párti frakció mennyire azonosítja magát Junian mag? tartásával Junian., miként a szemle különben jelentette, ,már nem is tárgyal közvetlenül Má­niával, hanem a parasztpárti frakció vezérén, Mihalache földmivelésügyi miniszteren keresztül, ezt illetően pedig az Ellenzék 5-52 azt jelenti ma, hogy a kérdésben ^niuJiy2-i^2^^-^2^2í^-^iál^2£^S^Í.'i-íÍaS0^iy. ! . olyannyira^ hogy ezt immár legfeljebb a parasztpárti frakció másik ve­zére, ^dgearu tudja majd áthidalni, Madgearu pénzügyminiszter Genfből, illetve Rómából hazaérkezett Bukarestbe a Magyar Szó és Temesvári Hirlap 5-52 szerint és ezzel mindjárt meg is indultak a további kormányát alak i­tá8i tárgyalások Komplikálja a kérdést, hogy a Bécsből végre-valahára hazaérkezett Vajda belügyminiszter most Kolozsvárott játszik "beteget" ée még mindig nem utazott el Bukarestbe Másrészt ugyancsak komplikálja a helyzetet, hogy az erdélyi nemzeti pártiak egy másik embere, Vlad Aurél kereskedelmi és iptíyfügyi miniszter szintén lemondott., miként az

Next

/
Oldalképek
Tartalom