Lapszemle, 1930. február
1930-02-22 [1359]
mokratikus állam, már pedig egy demokratikus államban nem a nemzetiséghez való tartozás szerint,. hanem "képeseégek" szerint kell kiválogatni a hivatalnokokat és alkalmazottakat 2/ Jonescu a maga előadásában ra. vaszul csupán az erdélyi nemzeti statisztikát veszi alapul, ezt is kissé meghamisítva nem pedig egész Románia nemzetiségi megoszlását- Utób» bi esetben u i a kisebbségek az összlakosság 25 $-át képviselik; tehát arányszám szerint is mindenesetre több állás illetmé meg őket, mint jelenleg. 3/ Ha a Jonescu által emiitett számaránynak csakugyan válna va* lami jelentősége hogyan legyen megérthető, hogy mégis egész Románia területén nincsen egyetlen magyar polgármester,, egyetlen magyar rendőrkapitány, egyetlen magyar vámfőnök, egyetlen magyar vezető járásbiró sem! A községi tanács-választáeok kapcsán a soviniszta román sajté; Universul, °rdinea stb, sorozatos támadásait emliti a Juventus 19-40 amiért Erdélyben a nemzeti paraszt párt sokhelyütt választási paktumot kötött a magyar párttal,, ami azt fogja eredményezni, hogy az erdélyi városok újra elmagyarosodnak, A sváb pártszakadás nyíltan is bekövetkezett, legalább is erre kell következtetni a Deli Hirlap 22-43 következő jelentéséből? "A temesvár-józsefvárosi Terminus-vendéglőben a bánsági németek egy része értekezletet tartott,, melyen elhatározták hogy egy "szabad németsváb népközösséget" állítanak fel Az értekezleten Rugel Antal lovrini gazda és iparos elnökölt. A szónokok mind azt hangoztatták, hogy a bánsági sváb népet csak maga a nép vezetheti. Ezután központi elnökséget létesítettekj valamint 16 tagu szervező bizottságot és választmányt alakítottak . "/Ez tehát a sváb hivatalos bánsági "német-sváb népközösség" tényleges kettészakadását jelenti, anire a legutóbbi temestorontáli megyei tanács-választások után már számítani lehetett, Nem tévesz« tendő ez össze azzal, hogy az emiitett hivatalos sváb szervezettől mindig elkülönülten álltak Hollinger Péter vezetése alatt az u.n- "Eisen-: