Lapszemle, 1930. február
1930-02-19 [1359]
Kisebbségi ügyek Romániai érettségi bizonyítvánnyal nem lehet osztrák egyetemeken beiratkozni Az osztrák közoktatásügyi miniszternek egy ilyen rendeletéről számolnak be a Brassói Lapok 19-40 és Ellenzék 18-39,, eiűb D i ------------- -.«..--- . » lap mindjárt hangsúlyozva azt is, hogy az osztrák kormányintézkedés megint csak a romániai kisebbségi diákokat sújtja, elsősorban Rendeletét az osztrák közoktatásügyi miniszter azzal indokolja, hogy Romániában a hát osztályú középiskola bevezetésével a romániai diákok középiskolai tanulmányai egy évvel harmrább fejeződnek be és nem egyenlő értékűek az ausztriai valamint más országokbeii 8 osztályos középiskolák képesítésével Éppen ezért elrendeli a miniszter, hogy ezentúl olyan romániai diákok, akik a 7 osztályos licaumokban végezték el középiskolai tanulmányaikat és még nem töltötték be 18, életévüket, semmi körülmények között sem vehetők fel osztrák főiskolákra, még rendkivüli hallgatói minőségben sem. hanem előzőleg A köteipsek valamelyik osztrák középiskola 3 osztályáról levizsgázni-Azor. esetben, ha a diákok betöltötték 18, életévüket, mint rendkivüli hallgatói felvehetők ugyan, de egyidejűleg kötelesek vizsgát tenni a latinnyelvbői és még néhány más tantárgyból, mert szemesztereik es«k igy érvényesíthetők, Székelyudvr^rhely közigazgatásában megengedték a magyar nyelv----------- - ---- - - ----- - — - - -- - ------- - - - ----- — - - «- használatot, eredetileg a város polgármestere rendelte ei a Déli Hirlap 19-40 szerint, hogy a városházán e 2en tul a város polgárainak magyarnyelvű beadványait is el kell fogadni, A polgármesteri rendelet ellen a város több romár. &i s z tv i s.ei őj * azonban panaszt emelt Bal in tu prefektusnál. A prefektus elutasított.;-, a tisztviselők panaszát, megerositette a polgármester rendeletétj sőt közölte a rcmán tisztviselőkkel, hogy a lehető legrövidebb időn belül sajátítsák el a magyar nyelvet