Lapszemle, 1930. február
1930-02-08 [1359]
olvasta azt bizonyára megállapította hogy ezt az InBlminált kifeje záet a kapupénzről csakis képletesen használtam de nem is használhat tammáskánt. mert a magam részéről sohasem óhajt ottan még os ak fel* tételezni is' hogy magyar közéleti szereplője a magú* hiTatásónak tel* jesitéséhez bármily vonatkozásban történ jók is az. a pénzszersás vá&» Jának méjesak a gondolatát is hozzáfűzhessék" Éppen ezért, ha mégis elhangzottak, vagy elhangzanak nyilatkozatet£ amelyek beszédemet ebből as eredeti értelméből ki akar jak forgatni, ez a 5, eljárás ^másnak ^mint^ **^tóaQ4k.n9a.mi»fcithfltfó - . . A keresztény párt tegnapi határozata, amely helyte^aitette KLe belberg Kunó gróf kőzoktatáüsgyi miniszternek február 2-án az "Bgyn lőség" cimü lap jubileuma alkalmával mondott beszédét, politikai körökben év a sajtóban különböző nyilatkozaton és állásfoglalásokra adott alkalmat mig az "Uj Nemzedék", a "Nemzeti Újság", a "Magyarság"helye* se Ive a párt határozatát a konzekvenciák levonásának szükségességét és Klebelsberg Kunó gróf magyarázatát sürgették; A liberális sajtó, f óként as "AzEst*-lapok a keresztény párt határozatával szemben illetéke* helyről kapott nyilatkozatokat közöltek: amelyek hangsúlyozzák, hogy Klebelsberg gróf semmivel sem ment tul vasárnapi beszédében a numerus olaususról tett eddigi nyilatkozatain és nem lehet belemagyarázni,hogy a kormány kultúrpolitikáját illetően uj irányokat akart volna rnegje* 191a 1, vagy általában prejudikáinl óhajtott volna a kormány elhatáro* z ás álnak. így aztán ez as illetékes nyilatkozat érthetetlennek mondja a keresztény párt határozaténak erre vonatkozó megállapodásait; Egyébként^ mondja a nyilatkozati as "Egyenlőség" c» hetilap néhány esztendővel ezelétt munkatársai között üdvözölhette nemcsak Magyarország bíboros hercegprímását /Csernooh/^aki vezércikkekkel tisztelte meg a lapot 9 hanem ugyanazt a Zichy János grófét is aki a keresztény párt teg napi értekezletén esasn határosathozatal alkalmával elaöicoit ,3ízzel a