Lapszemle, 1930. február
1930-02-24 [1359]
a béke megszilárdítása felé. Ami azt a bizonyos földközi tengeri paktumot illeti, kijelentette, hogy ha az errevonatkozó okmány előtte volna, minden habozás nélkül máris aláirná. Igenlőleg válaszolt a tudósító ama kérdésére, hogy erről a témáról a hágai tanácskozások idején többször eszmecserét folytattak, de csak a kulisszák mögött. Egy középtengei. paktumnak véleménye szerint csak akkor volna igazán maradandó értéke, ha aáa Földközi Tengeren érdekelt állomokon kívül egy harmadik, szerinte Anglia is aláirná, mint garantáló fél. ügy hisziazonban, h©gy AngLiának nincs szándékában egy ily paktumnál garantálóként szerepelni. Ami azokat a híreszteléseket illeti mintha a közelmúltban létrejött francia török barátsági paktum a görög közvéleményben visszatetszést keltett volna, túlzottnak mondja. Az is épen olyan paktum mint sok más, amelyet eddig aláirtak, minden különösebb tartalom nélkül Arra mindenesetre jó, hogy ujabb lépést jelent a b$kés törekvések utján. A beszélgetés további folyamán szimpátiával nyilatkozott egyu.n. balkáni konfederació gondc la tárói, amelyet nem tart kizártnak, sőt hasznosnak vél, de ugy gondol ja. hogy ennek megvalósítását ő már nem igen fogja megélni, Az uj francia kabinet összeállításáról és a kezdet nehézsé geiről meglehetős bl tudósításokat közölnek a 22-23 i JLapok _és az ese ményt a Tevére /2£/ ironikusan kommentálja Jiőkéj? _azé rt ( _ mert az ka binetben ismét szerepelsz elmaradhatatlan és nélkülözhe_te_tlen BriancL A lap véleménye szerint Briand a francia külpolitikában az a bizonyos bSkestrohmann, akinek pacifista ékesszólása Genftől Londonig mindenütt felhangzik, mögötte azonban er5sen öntözik és ápolják a francia, impe rializmus palántáját. _ A _genfi_vámbkekonferencia a Gazzetta_del_Popolo /jl/.jelentése szerint szinte minden bizonnyal eredménytelenségre van kárhoztatva Ez a jelentés említést tesz a holland kereskedelemügyi miniszter felszólalásáról, aki Bottai kijelentéseivel polemizált, és röviden meg-