Lapszemle, 1929. december

1929-12-21 [1357]

Erdélyben ebben aromán tartományban'' A folyóK A hegyek™ Kinek a vére öntözte ezt a földet' A magyaroké' Hiszen a magyarok csak a kin cseket facsarták k- az országból míg a véráldozatokat azoknak kellett meghozniok, akik a baiázdáhr", voltak kötve'' Az orcátlan magyar hazug­ség nak végre egyszer már meg kell szűnnie! Ha a jelenlegi határok nem természetesek 1 ki kell tolni azokat a Tiszáig*' Kisebbségi ügyek A kisebbségi iskolák államsegélye tárgyában lásd Jósika já. nos báaé magyar párt i képviselő költségvetési beszédének utolsó rész letét a belpolitikai rovatban ^ egyidejűleg megemlíthető hogy a Brassói Lapok 21 291 a sváb Krauter Eerenc képviselő nyilatkozatát közliv amely szintén felháborodva tárgyalja-' hogy a Maniu kormány 1930 San is mindössze 25 millió lei alamizsnát akar juttatni a kisebb ségi iskoláknak! holott erről az összegről maga Maniu miniszterelnök is kijelentette a folyó évben hogy csak gyorssegélynek tekintendő 25 millió helyett minimálisan 400 millió lei illetné meg a kisebbségi iskolákat Costaches-u közoktatásügyi miniszter hivatalos kimutatása szerint a román államnak egy elemi iskolai tanuló 1700 leibe kerül egy középiskolai tanuló pedig 664® leitt* ugy hogy az állam tavaly 2259 millió leit költött el az állami elemi oktatásra és 1310 milliót, az állami középiskolai oktatásra. Már pedig ha a kisebbségek a saját iskolájukra csak ezen Összegnek arányIgosan 58 át költik is él gv könnyű kiszámitaíí« " hogy egyedül a német kisebbségi iskolák 108 mii lió lei terhet vesznek le az államról vagyis más szóval igazság sze rint 108 millió lei államsegélyre van igényük egyedül a németeknek".

Next

/
Oldalképek
Tartalom