Lapszemle, 1929. november

1929-11-11 [1356]

elhangzott végleges Ítélet sem alkalmas arra, hogy megingassa a. csehszlovák közvélemény súlyos aggodalmait az egész Ugy vezetése és az Ítélet iránt Sőt ellenkozélefe,ezek az aggodalmak még csak erősödnek., mert hiszen a legfelsőbb honvődbÍróság Ítélete egy visz­szavonnláSt, igaz ho'gj maszkírozott visszavonulást - jelent Már aa a körülmény egymagában is érdekes, hogy a legfelsőbb magyar halbíró­ságnak redukálnia kellett Pecha büntetését Már ez is arra mutat, hogy a vád nem különös szilárd alapokon nyugszik, Hogy mennyire bi­zony talanok voltak a magyar birok az Ítéletben már abból is látszik, hogy a legfelsőbb honyóribiróság most egyszerre egész más megokolás­sal itéli el Pechát mii* azt az *lso" birSság Vt g Pechát az első biróság inflagranti való kémkedés miatt Ítélte el, az uj Ítélet ezt a. megokolást teljesen elejti Peohonak a szintén vád lott Cóth tal lefolytatott beszélgetősére támaSzkoeik He igazán rendkívül különös tényállás midőn "elkövetett kémkedésről" van 3zó„ irja a Presse. "Végül az, hogy Pecha lefokozását ic elejtették szin­tén arra. mutat, hogy Magyarországon kezdik belátni, hogy aZ »gé ügyben elgaloppirozták ragukat ;\ csehszlovák közvélemény számára a Peche- ügy uj Ítélete habár az egy részleges visszavonulást jelent nincs még befejezve annál kevésbbé, mert a tárgyalás ismét a nyil­vánosság kizárásával,a bizalmi emberek bevonass nélkül történt Az európai jogszolgáltatásban bizonyára egyedülálló eset, hogy az Ítéletet megelőző tárgyaláshoz a vádlott nem lett beengedve Hason­ló hangon ir a Irhnpe rrol a -SeneS'-f éle ÖQeszké Szlovo /S 862/ me ok , ' " " szerint a magyar/tiyilvan resté]lik azt a lehetetlenséget, amellyel az elsőfokú Ítélettől követtel el Pecha lefokozását1 • Az uj italét is bizonyltja hogy Pechát nem in flagrenti tartoztatták le amit a magyarok állandóan állítottak. Bár a semmiségi nanaszt titokban tartották., a Cseazké Szlovo munkatársának sikerült megállapítani

Next

/
Oldalképek
Tartalom