Lapszemle, 1929. november
1929-11-09 [1356]
Belpolitika. A parlament őszi ülésszaka november 15-én nyilik meg ünnepélyesen, -jelenti a Deli Hirlap 9-256* A trónbeszédet Miklós régensherceg fogja felolvasni»A Maniu-kcsnnány átszervezése állandóan élénken tárgyalt tárná1 ja az egész sajtónak Az Erdélyi Hirlap 8-5407 jelenti„ hogy az átalakított kormány névsorát november 10-én hozzák nyilvánosságra, vagyis pontosan a Maniu-kormány uralomraj utasának évfordulóján* Hogy milyen lesz az átalakítás, arra nézve még mindig csak kombinációkra szorítkoznak a lapok^ miután maga Maniu miniszterelnök erősen titkolódzik.; A különböző kombinációk és vonatkozó hirek köréből legnevezetesebb ugyan ezen *rdélyi Hirlap szerint, hogy Junian igaz ságügyminiszter megint visszavonta minapi lemondását.* A másijc^ ami talán kisebbségi szempontból még nevezetesebb^ hogy az uj kormányból állítólag kimarad Costaches cu,a jelenlegi közoktatásügyi miniszter is^ aki minden Ígérgetés el- v lenére voltakép csak elődjének^ a Bratíanu-kormány hírhedt közoictatásügyi miniszternek Anghelescunak a politikáját követte. Utódjául Mironescut s a jelenlegi külügyminiszteit emleget±M. A aki helyett Vajda, a jelenlegi belügyminiszter lenne a külügyminiszter, mig a belügyi tárca* maga Maniu miniszterelnök tartaná meg,, Ezt a megoldást látszik igazolni az is, hogy az egyébként kormányt^áraogatő Adeverul 7-14,073 és Dimineata 8-8224 a lupényi vérengzés ügyéből kifolyólag újra élesen támadja v ajdát mint belügyminisztert, még pedig magának Socornak, a lapok főszerkesztöjenek t ollából. Egy másik verzió viszont arról tud az Ellenzék 8-255 szerint, hogy az uj közoktatásügyi miniszter Petrovíci lesz, aki ismeretesen az Aíeresou-kormánynak volt a közoktatásügyi minisztere ? de az Averescu-féle néppártból aztán átlépett a Maniu-féle nemzeti paraazt pártba*- m ELsenewben kommunista tüntetesek voltak és további tüntetésektől tartanak a Cure.rtul 8-650 szerint az orosz Szovjet uralmának ORSZÁGOS LEVÉLTÁR