Lapszemle, 1929. november

1929-11-08 [1356]

1929 november 6-8-1 lapok. Belpolitika. A Maniu-kqrmány ellen ujabb veszedelméé akció indult meg éspedig felsőbb helyről A vonatkozó lapjelentések bár nem írják kifejezet­ten, de a sorok közül könnyű kiolvasni hogy hiába színlelte a ÍJaniu-k. már/ a maga teljes Öszhangját Mária királynéval .amikor ezt Balceicból Bukarest­be való visszatérésekor testületileg és ünnepélyesen fogadta a minap ­Mária királyné ugy lát szik most készül megbosszulni a Maníu-kormánynak a rágensválasztással kapcsolatban rajta ejtett ismert sérelmét és a háttér­ből már is megkezdte ilyai irányban az akcióját A budapesti lapok is már jelentették, amit a mai 7-8.-i összes erdélyi lapok valamint a bukaresti­ek közül a Curentul 7*649 a legnagyobb belpolitikai szenzációként Jelente­nek . hogy t,i Miklós régensherceg november 9«-ikére Heamtu-magyei broste­nii birtokára közös vadászatra hivta meg az összes román pártvezéreket: Maniu miniszterelnököt, valamint Bratianut, Avereecut. luput és Jorgát Míg azonban a budapesti lapokban leközölt jelentéé ezt azzal koaasntálja hogy a régensherceg, akiről különben tudva lévő, hogy anyjának, Mária király * nének az irányítása alatt all-- a vadászaton közeledést akar létrehozni a pártvezérek között addig a legfriáebb erdélyi lapok: a Keleti Újság 8­255 és Brassói lapok 8,-254 már azzal közlik az eseményt,hogy a közös vadászaton Miklós herceg mint a régenstanács tagja, a pártvezérekkel elő akarja készíteni a Maniu-kormányt felvátó úgynevezett koncentrációs kor­mányt; Jelzik ezek a lapok azt is, hogy Maniut ebben az esetben mint a koncentrációé kormány feje, Barbu 8tirbey herceg váltaná fel a miniszter­elnöki székben. A Keleti Újság azonban már azt is tudnivéli s hogy Maniu a leghatározottabban elleneszegül a felsőbb helyről kiindult uj tervnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom