Lapszemle, 1929. november

1929-11-05 [1356]

járását éa határozatilag kimondta, hogy le/*kőzelebh bizalne tlansági in­dítványt fog benyújtani Daszynski iránt. A többi pártok helyealik Daszyns­ki eljárását éa elítélik a kormányt, különösen Pilsudski lépéseit. A kor­I mány félMvatalos nyilatkozata, uelyet a lengyel távirati ügynökség kül­dött széjjel^ a következőkép hangzik : Bddig még fel nem derített eset­ből kifolyólag ,mely a parlament épületének bejáratánál levő tisztekkel történt, a aejm-marsall helyénvalónak Ítélte ideg nem nyitni a sejm ülését. előtt 1 miniszterelnök helyette sóként megjelent Pilsudaki Marsall/azt azzal in­dokolta, hogy szuronyok ós k&rdok között nincs módjában megnyitni az ülést Ugyanezt az indokot adta elő a köztársaság elnökéhez intézett levelében. Pilsudaki aarsaü, aki nen tudott a köztársasági elnökhöz intézett levél* ről, szintén elment a köztáraaság elnökéhez, hogy jelentést tegyen Daszyn­ski aeju.marsall sommivel sem indokolt vonakodásáról a sejm-ülés megnyitá­sát illetően* Daszynski és Pilsudski előadása között messzemenő ellentétek mutatkoztak s ezért a köztársaság elnöke azt ajánlotta Dasaynski sejm-mar­s állnak, halassza másnapra az ülést, hogy lelio tő séfre nyíljék az ellentétek : kiderítésének" .' Az ellenzéki lapok a kérdésről mit sem Írhattak a hivataloa jelen téseken kivül, mert Írásaikat az ügyészség la foglaltatta. A kormánypárti lapok egyiűúsköat némileg ellentétesen ugyan, cio főbb vonásokban mégis ugy adják elő a dolgot, hogy a tisztek csak azért jöttek a képviselőházba,hogy hallgatólagos tisztelgéssel tüntessenek a numzet vezére előtt,különben csak tiz és egynéhányan,legfeljebb nóhánytizen voltak. Legtöbbjónok meg is volt ^a képviselőliázi oe lépője gyük és csak alig néhány jött jegy nélkül. A bejá­ratnál szolgálatot telje3itő képviselőliázi személyzet megsértette a tiszte­ket azzal,hogy nem akarta őket bee re azt eni .Más kormánypárti lapok, sőt a belügyminiszter is azt mondják,hogy senkisem akadályozta bejövetelüket, csa* Pamikor már nagyobb szaruban ott voltak, az őrök akkor jelentették az irod* igazgatónak,aa pedig az elnöknek, aki azután arra kérette őket,hogy a lép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom