Lapszemle, 1929. október

1929-10-25 [1355]

A nemzetgyűlés szerdán befejezte az alkotmányre.forraj a vas la­tok első olvasását ós a törvényjavaslatokat a Ház alkotmánybizottsá­gához utalta át, amely még szerdán este összeül és dr.Schuschnlgg képviselőt választotta meg előadójóul, Aa alkotmánybizottság általá­nos vitája péntekre és szomnatra van t rvbevéve, majd pedig 8 tagu albizottság fog kiküldetni, amelynek tagjai a következők lesznek : három keresztény szociálist a, egy gazdaszövetség!, egy nagy né met és három szociáldemokrata. Knnek az albizottságnak az lesz a feladata, hogy a javaslatokat tárgyalásra előkészítse. A javaslatok első olva­sásánál Clessin nagynéniét képviselő felszólalása után 3écs város pol­gármestere ,3eitz képviselő emelkedett szálasra és a javaslatokat el­lenző szociáldemokrata álláspontot ismertette. Szerinte Bécs városá­nak annak a tartománynak kell maradnia, amelyét ma képes s az egész városban nincsen egy olyan ember sem. aki valamely engedményért vagy Ígéretért o tartomány jogait feladná, i^zt a becset nem fogják meghódí­tani sem oolondok kívülről, akik a Bécs el?.en való menetelést prédi­kálj ákj, 3em pedig a kormánypadokon levó bolondok, akik alkotmány sze­gest tí rveznek. Ezen éles kiszólások után azonban a szónok mégis a szociáldemokrácia tárgyalási készségét hangoztatta. Utána Schönbauer dr. gazdaszövetségi képviselő beszélt, aki megütközését fejezte ki a polgármester éles kijelentései fölött ős annak a reményének adott kifejezést, hogy csak szónoki kisiklásról van szó, különben az ilyen kijelent 'seket a legélesebben kellene visszautasítani. Majd Raab ke­resztényszocialista képviselő,Heiimvehr-ve zér beszólt és a J.eimwehr­mozgalmat a népérzület természetes reakciójának mondotta a határtalan szociáldemokrata terror következtében és kijelentette, hogy a líeim-

Next

/
Oldalképek
Tartalom