Lapszemle, 1929. október
1929-10-07 [1355]
Belpolitika. Buzdugan régens válságos állapotát bő híranyagban tárgyal•»w*»«ftww*»M**w»*»*»*»*»«*»w«m*x**ww*»m»*»***K*»*wcc ják a lapok* A legfrissebb keltezésű 7.-1 erdélyi lapok, pl. Déli Hirlap 7-229, már megállapítják jelentéseikben, hogy a régens betegsége válságos fordulatot vett, sőt már az érverése is ki-kihagy* Maga a kormány is már számol a régens halálával, ugy hogy a kormány tax jai állandóan a betegszoba ssemszédságában tartózkodnak* Az elhalálozás valózinüségével számolnak a kormány különböző intézkedései is.igr pl. hogy táviratilag Bukarestbe rendelte a parlament összes tagjait, valamint hogy minden ünnepséget és gyűlést betiltott egyelőre •Buzdugan régens esetleges elhalálozása természetesen megint napirendre hozta a régenstanáos átszervezésének állandóan vajúdó kérdését, aminek nehézségeit főleg az okozza, hogy a Carol trónörökös jogfosztását kimondó és a régenstanáosot létesítő u*n* január 4*-i törvény szokás szerint meglehetősen felületesen lett szövegezve ós nem tartalmaz intézkedést arra az esetre, miként egószífLétin ki a ró»> genstanács, ha három tagja, közül valamelyik elhalna; nemrégiben Cristea Miron pátriárka-régens betegsége idején is már szóba került ez a kérdés és akkor is azt a látszatot keltették a különböző lapközlemények, hogy a Maniu-kormány felhasználva jelenlegi uralmi helyzetét, okvetlenül biztosítani akarja pártjának, a nemzeti parasztpártnak a befolyását a rógenstanáosban is* Ez a tendenoia nyilvánul meg ezidőszerint is p amit bizonyít a kormánytámogatő Adeverul 4-14*046 hoszszabb fejtegetése, hogy a megüresedő régens tanácsi tagságot csakis a parlament töltheti be* Már pedig arra való tekintettel, hogy a parlamentbeik óriási többsége van a nemzeti paraszt pártnak, nyilvánvaló, hegy a kormánynak emiitett szándéka könnyen megvalósítható. Elmek az elgondolásnak a szolgálatában áll a Lupta 4*2368 vezércikke ia, mely,