Lapszemle, 1929. október
1929-10-04 [1355]
utóbbi ülésén a Keleti Újság 4-226 szerint. Élesen birálta a Maniukormány kisebbségi politikáját és különösen a beígért kisebbségi tőrvény körüli játékát, majd pedig fordítva egyet a maga eddigi kisebbségi politikáján, a kisebbségi kérdésben immár a békeszerződéseket is túllicitálta.- Kijelentette, hogy a liberális pártnak, amikor megint kormányuralomra kerül, meg kell adnia minden kisebbségi jogvé delmet, még a békeszeraődéseken felül i», amennyibon a kisebbségi ke vetélések összeegyeztethetők magasabbrendü érdekekkel es az ország törvényeivel." A liberális part - úgymond - nemtartja megengedhetőnek, hogy opportunista Ígéretekkel oldják meg a kisebbségi kérdést-.Est a fontos problémát nem lehet deoagógikus viták tárgyává tenni.Az altruista Magyar Bank tervét veti fel újra a Déil Hirlap 4-226-»ban.Vuchotioh Jeidre. Emlékezetes, hogy amikor a magyar párt székelyudvarhelyi nagygj&Lésén elfogadott határozati javaslat alapján ennek a banknak a terve felszínre került, a romániai magyar közvélemény úgyszólván egyhangúlag a terv mellett foglalt állást és a magyar párt vidéki tagozatai is sorra mind mellette nyilatkoztak- A terv megvalósítását a logsizobb remények misért ók* £ reményekbe csak utóbb vegyültek bele disszonáns hangok, akkor, amikor Kolozsvárott a Hitelszövetkezetek Szövetsége feleslegesnek mondotta a magyar altruista bank megalakítását• A vonatkozó tárgyalásom mégis tovább folytak, dc a tárgyalásokon már bizonyos titokzatos és eddig nyilvánosságra nem került hátteri erők működtek, ugy hogy végeredményben arról volt szó, hogy nem országos jelleggel, hanem a saak a Bánság területére Temesvár azékhellyel jönne létre egy 30 millió lei alaptőkés magyar bank, moly azonban július 1-én már meg is kezdi működését, Július I* már rég elmúlt, de a bankból Temesvárott máig sincsen meg semmi, sőt a szép tervről sem beszél már senki.. A kérdést valaici tekintélyes egyéniségnek okvetlenül felszínre kell vetnie megint!.Megváltoztatják Anghelescu középiskolai törvényét . miként — — — —— — —— — — — —— — —— —— «— «•« — »— «•«••»—••«..«•«•••—«••—»«•«••»••»«•«»(»