Lapszemle, 1929. október
1929-10-29 [1355]
nem úgy hangzott,mint azt a bolgár sajtó interpretálta. lafontaine Belgrádban tartott beszédében élénken tiltakozott szavainak elferdítése miatt,mert amfker egyes államok fegyverkezéséről beszélt,tisztában volt azzal,hogy vannak államok,amelyek helyzetüknél fogva kényszerítve vannak fegyverkezni.Helyénvalónak találja azt a szervezkedést,amely minden fegyverkezést,fölöslegessé tesz.Bem volt szándékában egyes államokat fegyverkezésük miatt kritleálnl,mert a pacifisták sohasem kívánnak valamely ország belügyeibe avatkozni. A békeszövetség belgrádi gyűlésén felszólalt Lafoyer volt francia képviselő is,aki hangsúlyózta,hogy a békeszövetség nem nyughat!k bele abba,hogy Jugoszlávia ne legyen szervezetükben képviselve.Szükségesnek tartja,hogy Jugoszlávia belépjen a világbéke szövetségbe,annyival Is inkább,mert a szövetség bizottságot akar létrehozni.amelynek feladata a Balkán államok konfoederációját létrehozni s ebből a bizottságból Jugoszlávia képviselőjének nem szabad hiányoznia. Belgrád városa a békekonferencia résztvevőinek tiszteletére bankettet rendezett.melynek lezajlása után a vendégek elutaztak. A Politika jZlj genfi jelentés alapján köli.hogy Sir Brik Drumond.a Népszövetség főtitkára Sumenkoviocsal,Jugoszlávia népszövetségi megbízott követével megbeszélte,belgrádi látogatásának részletes programmját.A főtitkár két napig fog Belgrádban időzni,onnan Szarajevőfc.Raguzát és Spalatót látogatja meg,azután Trieszten át Angliába utazik.