Lapszemle, 1929. szeptember
1929-09-10 [1354]
Külföld. / A Briand-féle Pán-Surópc elgondolás lehetőségeit boncolgatja a Giornale d'Itália /8/ genfi levelezője, Carlo Stelluti Scala.Pár nap múlva tartják meg az első többé-kevásbbé hivatalos formájú értekezletet ebben a tárgyban és a cikkiró ugy sejti,hogy ennek a nagyon tág keretek között mozgó és meglehetős zavaros tervnek Briand ugy gondol lökést adni,hogy egy tanulmányozó bizottság összeállítását fogja javasolni, de más oldalról viszont ugy vélik,hogy még égy ilyen bizotis% összeállítása is korai. A cikkiró igyekszik rámutatni a Briand-féle elgondolást támogató és az azzal szemben kialakuló érvelésekre. Ugyanez a lap bő tudósítást közöl arról,hogy a horvátok Genfben súlyos panaszokat hallattak a belgrádi tűrhetetlen elnyerné rezsim ellen. A Schneider kupa angliai mérkőzésének eredményét és a mérkőzés lefolyását ismertetik terjedelmes tudósításokban a 8-i lapok. A volt harcosok nemzetközi federációja legutóbbi kongresszusának befejezéséről ad rövid belgrádi keltezésű jelentést a Secolo-Sera /8/ kiemelve,hogy a kongresszus bezárása előtt a jugoszláv delegáció különböző javaslatokkal állt elő,amelyeket azonban az olasz delegáció kezdeményezésére a többség visszavetett,illetőleg annak tárgyalását a következő kongresszusra halasztották. A szerbek ugyanis lehetetlen kívánságokkal állattak elő.Nem kevesebbet akarnak,mint hogy az antanthatalmak ismerjék el Szerbia uralmát Macedónia fölött. Ugyanezek a szerbek,akik kímélet nélkül dolgoznak a határaikon belül élő nemzetiségek elszerbesitésán, elég merészek arra,hogy beleavatkozzanak a nyelvi kisebbségek problémáiba,és olyan kívánságokkal álljanak elő, hogy a külföldön élő szláv nemzetiségi kisebbségek különleges elbánás-