Lapszemle, 1929. augusztus

1929-08-02 [1353]

Scotus Viatornak a magyar párt kolozsvári központjában tett látogatásáról ma az Ellenzék 1-172 is referál* Scotus Viator kijelentet­te, hogy a romániai viszonyokat állandóan figyelemmel kiséri és tudja, hogy a kisebbségeknek sok panaszra volt okuk. Reméli azonban, hogy most a Maniu-kormány ezeket a panaszokat eliminálja. Mert nem szabad elfelej­teni, hogy az Erdélyben élő emberek más közigazgatáshoz voltak szokva, mint amit a Regát erőltetett rájuk és előbb évekig kellett küzdeniök a fanarióta szellemű kormányzási módszerek megszüntetése végett. Egyébként Sootus Viator nagy figyelemmel hallgatta Balogh Artúr szenátor fejtege­téseit az iskolai névvegyelemzésrŐl, a kisebbségi iskolák nyilvánossági jogáról 4B államsegélyéről 8 úgyszintén a Csiki Magánjavak ügyéről. Maga is igazságtalanságnak minósitette, hogy az ugyanolyan eredetű román és magyar vagyonközösségek között a bukaresti kormánypolitika különbséget tett. Végül a következő kijelentést tette Scotus Viator: "Én nem vagyok barátja a "nem, nem, schá!"-nak, mert ezen az alapon Középeuropában bé­két teremteni nem lehet. Ha azonban az utódállamok kormányai mondják a kisebbségi kérdés megoldására nézve, hogy; "nem, nem, soha!", az épp ugy veszélyezteti a békét, mint az előbbi. És ez esetben nenursak én, hanem az egész angol közvélemény megváltoztatná álláspontját. Határozottan ki­jelenthetem, hogy az angol kormányt nagyon melegen érdekli a kisebbségi kérdés, melynek igazságos megoldása egyik legfontosabb záloga* képezi a békének". Scotus Viatornak a Keleti Újság számára adott és a tegnapi szert lében már^ elreferált nyilatkozatát ma több erdélyi magyar lap is közli. A kisebbségi oktatás némi enyhítését jelenti a Déli Hirlap 2-173 és Nagyvárad 1-171 3 amennyiben egy ujabb közoktatásügyminiszteri rende­let megszünteti a kisebbségi hittan-tanárok román nyelfci vizsgáját,, mely miatt a kisebbségi iskolák annyi vexaturának voltak eddig kitéve,

Next

/
Oldalképek
Tartalom