Lapszemle, 1929. augusztus
1929-08-07 [1353]
A ném*tay*ivü csah lapok kommentár nőikül hozzák a Tukaper tárgyalásának részleteit., egyedül a Prager Presse /o-Sll/amely mindig fennen hirdette, hogy Belánszky súlyosan terhelő vallomásokat tett Toka ellen látszólagosan nem bisik többé abban t hogy Belónsaky kijelentései súlyos Ítéletet jelentenének Soka számára és most már azt kezdi hangoztatni, hogy a per még csak egész a kez* detén vaa és előreláthatólag még több hetet fog igény bevenni. Ugyancsak a Presse /6* 212/ pozsonyi tudósítója jelenti, hogy a rendőrség megállapította, hogy aa egész betörési mese a Szlovák szerkesztőségébe csak kitalálás volt, A rendőrség már magtalálta a két okmányt, amelyekről azt állították, hogy ellopták őket, még pedig Kovács eredeti levelét és a 10.000 koronáról való nyugtát, A rendőrség azt is megállapította, hogy kovács levele Zakó felesége birtokában volt és ezért felszólította őt, hogy adja le a levelet a szerkesztőségbe„ Rz az aktas, amelyről Jegyzőkönyvet vettek fel, szombaton tényleg meg is történt * A jegyzőkönyvre azért volt szükség, nehogy a rendőrséget aszal gyanúsíthassák meg, hogy ő aaga csempészte vissza a szerkesztőségbe a levelet• Ugyaa* csak szombaton egy vidéki plébános a Szlovák szerkesztőségébe earoress egy /Te vele t küldött,, ez volt a másik okmány, amelyet a plébános elrejtett volt 3 de mivel az üggyel nem akart közösséget vállalni, visszaküldte a Szlovák szerkesztőségébe, A rendőrség azt is kijelentette^ hogy mintán sem az ajtók* sem az ablakok nem árultak el sérüléseket, az egész betörés nagyon rejtélyesen hangzik, A Bohé« mia /6-182/ agy értesül, hogy a Thereziensttdti-fegyház parancsnokát Ylach alezredest Prágába citálták, mert a hadügyministerlom ki akarja nyomozni, hogy mi az igazság abban, amit Uraz jelentett