Lapszemle, 1929. július

1929-07-29 [1352]

megállapítani,., hogy a parlament ülésszakának immár vége vao, anél­kül hogy e kérdés törvénics rendezéseltekövetkezett volna; Ép pe n e­zért a zsidó parlamenti csoport ünnepélyesen felkéri az igszságügy­minisztert hogy az érdekeltek megnyugtatására az. ország e-zine e lőtt tegyen nsgf elélő nyilatkozatot. Fischer a deklarációt felolvasta de Junian igazságügyminiszter nem is válaszolt rá sem pedig más va laki a kormány r ész érői A posta nem gaiantálja a levélbiztonságot és levéltitkot • Ezt az Szinte beismerést tartalmazza a posta újjászervezéséről szó­ló törvényjavaslat indokolása a "Brassói Lapok" 29*169 szerint A torvényjraslat ot a kereskedeleuügyi miniszter most terjesztette a parlament elé A javaslat a román posta újjászervezését négy év alatt tervezi 5 milliárd lei költséggel'- A vonatkozó költségek indokolása ( során a következőket irja.' "20 millió leire van szükségünk, hogy a mostani postazsákokat kicserélhessük'^ A zsákok még a háború előttről származnak és annyira el vannak rongyolódva! hogy a po3tavezérigazga* tóság sem a feladottlevelek biztonságát, sem a levéltitok sértetlen­ségét nem garantálja," ­Statisztikai hivatal felállításáról készült el törvény ja- 1 vaslat az "Ellenzék" 20 169 szerint; mely javaslat indokolása igen figyelemreméltó^ Az indokolás nyíltan bevallja; hogy a háború óta Romániában nem végeztek pontos statisztikai munkát a népszára lálás adatait a vil%iáboru kitörése óta mindig csak a már régen el készített statisztikák alapján állitották össze s igy ma azt sem le het tudni, tulajdonképpen hány lakosa van Romániának pontosan hányan estek el a háborúban 'hányan távoztak el az aszágból stb Ilyen kc r .: ?.énysk között az eddigi, népességi statisztikák: melyek csak deduk­ción alapszanak^ 3emmi tudományos értékkel nem birnak E pp0 n ilyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom