Lapszemle, 1929. július
1929-07-22 [1352]
Legnevezetesebb reform az lesz ; amely megváltoztatja a katonai szolgálat 4 időtartamát A szárazföldi katonai szolgálat tartama a sorkatonaságnál IC hónapra csökken , a csendőröknél és granic sár oknál pedig 2 évre Uj szempontok szerint fogják megállapítani a speciális iskolákat végzett i jak jogát a tartalékos tiszti rang elnyerésére A tábornoki vizsgát az uj törvény egy 6 hónapos un tájékozódó tanfolyammal fogja helyettesíteni-, Módosul a katonatisztek korhatára is, ami a századosoknól 50 év . ^ őrnagyoknál 52, alezredeseknél 54, ezredeseknél 56, dandárparancsok-tábornokoknál 58 és hadosztályparancsok-tábornokoknál 60 év lesz, A Resica-Müvek válsága, amit már ismételten tárgyalt a szemle ——— —— — - — — - - ——- ——————— ujabb feltűnő fordulathoz érkezett a Déli Hirlap 19-164 szerint Miután a vállalat "nacionalizáláBa" magával hozta a Resica-Müvek fokozatos lezüllését ncst román körök mégis jónak látták visszahívni a vállalat élére Müller Ottót akinek igazgatása alatt virágkorát érts el a R e sica A vonatkozó tárgyalások azonban igen nehezen haladnak előre Müller u 1 ragaszkodik ahhoz hogy munkatársait sajátmaga válogassa meg sőt kifejezte azon szándékát hogy az utóbbi évek folyamán elbocsátott régi tisztviselők közül egész csomót reaktiválni akar, , ORSZÁGOS LKVELTAR Külpolitika, KMmw6 mm m»m**m~mmm mmm mm m mm m» mmm A Young-tervezetről vezércikkezik igen haragosan a Curentul 21-540. A spaai konferencia után, moly megszabta Románia hányadát a német jóvátételi összegből, román körök még mindig reménykedtek a Romániát ért sérelem orvoslásában A Dawes-tervezet végrehajtását kimondó londoni konferencia azonbaa meghagyta ezt az 11 $-os hányadot a német Jóvátételből, sőt az osztrák magyar és bulgár jóvátételi összegből is mindössze 16.5 % hányadot állapitott meg Romániának, mely utóbbi az Ausztriának és Magyarországnak engedélyezett 20 éves moratórium, valamint a Bulgáriának méltányossági okokból adott halasztás miatt teljesen illuzoriussá vált, Host aztán ft Young-tervezet alapján Románia még azt is elveszítheti ami az eddigiek szerint legalább megillette s Kern jelent ez egyebet mint hogy a győztes nagyhatalmak Romániát olymódon kezelik, mintha egy legyőzött országról volna szó