Lapszemle, 1929. július

1929-07-02 [1352]

ség egészítené ki s ez képezné a magyar külpolitikának tengelyét-^ Ezek a külpolitikai kombinációk az európai közvéleményben bizony óé zavart idéztek elő, mert eddig az volt a hit, hogy Olaszország a középtengeri és balkáni pozíciójáért Franciaországgal elkeseredett harcot folytat. Most ugy lát szik,hogy Zaleszkinak és Bethlennek sikerült Paris és Róma között az ellentéteket elsimítani.. Oly gondolat is aserült fel, hogy Bethlen-, miután Olaszor­szág segítségével Magyarország izolált helyzetét meg szüretette, Olaszor­szágot nem tartja elég erősnek ahhoz- hogy segítségével a Trianon reví­zióját elérhesse s ezért más oldalon keres támaszt, ügylátszik t Európa uj orientáció előtt áll, amely Németország ellen irányulna. Ezek a kom­binációk arra mutatnak, hogy Bethlen akcióját tuláágosan komolyan veuzi, A Politika cikke ezután gróf Hunyadinak az Europaeischer A Eevue-ben megjelent külpolitikai tanulmányával foglalkozik, amely ki karja mutatni é hogy Magyarország restaurációja történelmi szükség;, s ettől függ Európa békéje, Magyarországon háromféle külpolitikai orientáció vehető észre. Az első, amelyet Bethlen képvisel az olasz szövetséghez való ra­gaszkodás, mert az olaszok itt a szlávok térfoglalása ellen küzdenek» A második a Prledrich István-féle orientáció Németország felé* de Friedrich ezzel a törekvésével magára maradt s ezt Németországban is tudják. Der Tag berlini lap azzal vádolja Streeemannt a hogy politikájá­val a magyarokat elidegenítette^ k harmadik irányt Apponyi gróf és Eck­hardt Tibor propagálja s eszerint Magyarországnak Paris felé kell átfor­dulnia és Berlin ellen. Ezek az eltérések arra vallanak, hogy Magyarország külpo­litikájában bizonyos forrongás van s hogy a kizárólagos olasz barátság senkit sem elégit ki-, A magyarok mindenfelé uj összeköttetéseket keres­nek és a reális lehetőségek előzetes megbirálása nélkül a legkülönösebb r%

Next

/
Oldalképek
Tartalom