Lapszemle, 1929. június

1929-06-24 [1351]

tanúsított Magyarország iránt, mig Chamberlain vitte a külügyeket, abban azonban hiába bizakodnak a bukaresti politikusok, hogy az uj laburista kormány szintén ellensége lesz Magyarországnak, csupán azért, mert itt diktatórikus rendszerrel kormányoznak* A bukarestiek inkább gondoljanak arra a helyzet valédi megítélésénél, hogy a kisebbségi panaszoknak erős visszhangjuk van a laburistáknál, már pedig Magyarországból eokkal keve­sebb kisebbségi panasz hallatszik, mint bárhonnan máshonnan. A Lengyel­ország közvetítésével feléledő magyar-francia barátkozásnak valószínű­leg az lenne ugyan az ellenfeltétele, hogy Magyarország ejtse el Német­ország iránti barátságát,. Tagadhatatlan az is, hogy a "nem, nem, eoha" Burgenlandra is vonatkozik. Ámde cikkiró minap résztvett egykori bos­nyák ezredének az emlékünnepélyén és itt is unisono felhangzott a magyar "nem-, nem, soha* „ amiként a magyarok is lelkesen éneklik ma is a Wacht am Rheint:. amely pedig ma már nemcsak a németországi németek himnusza s , ha­nem az osztrákoké is A magyar-f ránc ÍR közeledés tárgyában egyébként a Déli Hir­lap., Keleti üjeág 24-141 és Erdélyi Hirlap 23-3292 azonos szövegé >táv­iratban referálnak arról , hogy a francia sajtó g különösen a Volonté mi­lyen barátság oesn kommentálja Bethlen miniszterelnök errevonatkozó kije­lentéeeito A vitáznavitásról hoz hosszabb cikket az Üniversul 23-141 ismét Alex Hódos tollából, aki ebben a cikkében is azt a látszatot i­gyekszik kelteni, hogy közvetlen tapasztalat ok alapján a helyszínéről irta meg azt 0 Megállapítja, hogy a vitézek voltakép egy személyes gár­dát képeznek Horthy kormányzó körül, éppen ezért nem ie lehet tagja a vitézi rendnek ©enki, aki pld 0 pártpolitikailag ellenzéki* vagy pld, legitimista. Maga a vitézi rend a háború utáni demokrata Európa közepén egy középkori militarista szervezetet képez, melynek tagjait földadómé* ny.okkal kenyerezik le* Természsies„ez a vitézi rend is csak azt biz • Anci í _ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom