Lapszemle, 1929. június

1929-06-21 [1351]

egy francia-angol szolidaritásban, most azonban- hogy Angliában a mun káspárt került uralomra, ez is illüzóriussá váliJC*­MacDonaldot veszi védelmébe a szocialista •Populaire" /19/,* amely felháborodva tiltakozik az ellen, hogy a francia jobboldali saj­té MacDonald cikkét a kisebbségi kérdésről arra használja fel, hogy ü. rügyet keressen a rajnai kiürítés elodázására? Rámutat a lap arra^hogy a francia nacionalistáknak nem sikerült beugratni Jugoszláviát abba" hogy tiltakozzék MöcDonaldnál amint egyben Mussolini szláv ellenes ki­sebbségi politikájának a helyeslésével lett volna egyértelmű; Valótlan a nacionalisták az a beállítása is, mintha MaoDonald a békeszerződések revízióját követelte volnál MacDonald mindössze rámutatott arra a ve­szélyre, mely Európát fenyegeti a rosszul megvont határok és az igy ke ktkezett kisebbségek meg nem felelő védelme következtében? A békeszer­ződések ellen sokkal sulyosahh merényletet követett el Mussolini, aki a magyar határok revizióját és a magyarokkal szemben elkövetett igazsg­talanságok jóvátételét követelte; Ezek a nyilatkozatok kicsit ve&zedel me sebbek az európa i status quóra mint MacDonald cikke* A szocializmus . nem tartja a szerződéseket érinthetetleneknek , reparálni akarja a győztesek által elkövetett igazságtalanságokat £ de ezt a célját békés és demokratikus eszközökkel akarja elérni, raig Mussolini és Bethlen készek jaj igazságtalanságok elkövetésére és háború indítására^ Ami pe­dig Elszászt illeti nem szabad csodálkozni azon, hogy az elszászl au­tonóm ist a mozgalmat, a külföld félremagyarázza a kisebbségi mozgalomnak tartja.- Lapkivágatok; A baloldali "Volcntó" június 18.-1 vezércikkében szembeszáll a francia nacionalista sajtónak MacDonald elleni vádaskodásaival és tá madása feal* amelyeket MaoDonaldn&k a "Bunday T 3mes*-ban megjelent is­meretes cikke miatt intéztek az angol miniszterelnök ellene A "Volonté" nem látja miért méltatlankadik Franciaország a cikk miatt; Lehet"" hogy kellemetlen a franciáknak Elzász nevét hallani emlegetni, de vi­ORSZÁGOS I.EVÍÍI TÍl> £9 U

Next

/
Oldalképek
Tartalom