Lapszemle, 1929. június

1929-06-14 [1351]

/ A Tanács tegnapi határozata ezt a várakozást sajnos nem Igazolta.Ugy az angol, mint a francia^ mint a német sajté magatartásából is azt kellett következtetni, hogy a Tanács tagjai ez alkalommal komolyab­ban lesznek kénytelenek foglalkozni a kisebbségi szerződések garanci­ájának kérdésével. 1 Igaz ugyan, hogy nem egy mérvadó helyen hangsúlyos, ták ugy Angliábátoj, mint Franciaországban, hogy az angol kontinentális politika alapelvei változatlanok maradnak, bármilyen pár t is jöjjön kormányra > mégis az angol munkáspárt múltjából meritett remény feljo^p sitotta Európa érdeklődő, szorongó kisebbségeit arra, hogy többet vár­janak tőle amál a Chamberlain-féle javaslatnál, amely a kiaebbségtk milliót nem élő és érző embereknek tekinti, hanem egy kellemetlen, a jelenegi status quót zavaró tömegnek, amelyet lehetőleg el kell admi­nisztrálni. Tehát a kisebbségek csalódtak, de csalódtak as elfogulat­lanok is; Különben érthetetlen volna, hogy Procope és Dandurand is átílátva az igazi helyzetet a Tanácsban, megragadták, bármily kevés le­gyen is az, azt, ami pillanatnyilag megfogható volt. Stresemann te­kintélye és befolyása a népszövetségben ismeretes;' Mégis ő is kényte­len volt engedni. Aligha tette volna a kisebbségi sors érdekében foly­tatott nehéz küzdelme után, ha nem érezte volna magát kényszerülve ar­ra, hogy engednie kell. A Népszövetség kimondottan garanciát vállalt arra, hogy a kisebbségi szerződésnek végrehajtását biztosítja. Ha eny­nyi elfogulatlan és ennyi hatalmas tanácstag az angol munkáskormány passzív asszisztenciája mellett azt sem tudta elérni, hogy a Népszö­vetség szer ződésben vállalt kötelezettségeit teljesítse, ez azt bizo­nyltja, hogy még sok idő fog eltelni, mig a Népszövetség a nemzetek között i együttműködés komoly instrumentumává válhat lk.­A "Budapesti Hirlap»ugy látja.hogy a kisebbségi kérdésnek megint "jól elintézte a Népszövetség"; Alaposan csalódtunk abban a hl tünkben, hogy a Népszövetség ezúttal meg fogja szívlelni Dandurand és

Next

/
Oldalképek
Tartalom