Lapszemle, 1929. június

1929-06-11 [1351]

Éppen ugy,mint ahogy a magyar Revíziós ligát a kormány hoz­ta létre s ezzel a magyar közvéleményt a maga részére monopolizál­ta,megalapította a tengerentúli magyarok világszövetségét is,még pedig az igazi közvélemény kizáráséval s annak elnökévé az eddig ismeretlen Herceg Jóska nevü kistőkést tette meg.Ennek a zsidóval­lásu embernek elnökké való megválasztása arra szolgál,hogy ezzele a numerus clausus és a magyarországi antiszemita kormányzási rend­szert takargassa.Az elnökön kivül a szövetség céljaira több ügy­nököt és hivatalnokot valamint jól szubvencionált sajtót bocsáj­tottak rendelkezésre. A nagy tömegek szonban nem voltak hajlandók ebbe a világ­szövetségbe belépri.nem engedtek a reájuk gyakorolt erkölcsi nyo­másnak,sőt ellenkezőleg ellenségesen léptek fel a szövetséggel szemben.Az amerikai magyar sajtó felszólította az s.merikai magyar egyesületeket,hogy tiltakozzanak ezzel a politikai szélhámosság ellen*A tömegek szövetkeztek,hogy elítéljék a Bethlen kormány ilyen tengerentúli politikai játékait ás kifejezést adtak annak, hogy a Bethlen féle politikát leghatározottabban ellenzik.Érdekes, kifejezetten Hogy a Buf falóba összehívott magyar kongresszus kizárta a tenge­rentúli magyarok világszövetségének szervező bizottságát ás úgy­szintén a kommunista szervezeteket.Ezek a kommunista szervezetek a német és francia példát követve valamint Kun Béla üzenetének hatása alatt is tiltakoznak az ellen ,hogy * buffalói kongresszus a demokrata jelszavak jegyében tartassák meg.Ilyen körülmények között az amerikai magyarság egyrészt a .kommunista szervezetek, másrészt a világszövetség sajtójának támadásai közepette vonul Tel a buffalói kongresszusra.Ef a kongresszus nem a revíziót ellenzi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom