Lapszemle, 1929. május
1929-05-25 [1350]
gal való kapcsolataik megerősítését» tehát érthető 9 hogy a latin sajtószövetségben ők örömest kapták fel a budapesti tervet; Annál feltűnőbb^ hogy a terv még erőeebb támogatásra talált a franciáknál és voltakép ezek vitték keresztül az elhatározást^, Hasonlóképen feltűnő, hogy román részről, bár a budapesti tervnek állitólag sok ellensége is volt 9 nem fe> tettek ki különös ellenakciót^ Utóbbinak a magyarázata az lehet„ hogy a román sajtó képviselői talán szeretnék majd : kihasználni a budapesti kongresszusnak békét mutató jelentős égé t» A gyulafehérvári román ünnepet a revízió elleni tüntetésnek mondja a félhivatalos Dreptatea a Banater Deutsche Zeitung 24-114 szerint, A Oyulafehérvárótt megjelent néptömegek lelkesedése ée a régenseknek ott elmondott beszédei meggyőzhették a szövetséges hatalmak jelenlévő képviselőit s hogy a magyar revíziós agitáció céltalan 0 Viszont a külföldi katonai misszióknak a jelenléte Gyulafehérvárott bizonyság arra, hogy a külföld éppúgy- mint a román nép„ meg van győződve arról, hogy Erdélynek Romániával való ujabb egyesülése egyezersmindenkorra történt meg, A hősi halottak emlékkövének leleplezésével foglalkozik a Vii» torul 23-6378., Az egész ünnepélyt természetesen csak az irredenta és revizionista propaganda érdekében rendezik meg a magyarok, mert hiszen az "e>»» lék oszlopon" az a felírás álls" Az ezeréves határokért"» már pedig ez eléggé bizonyltja, hogy az emlékmű nem a névtelen hős tiszteletére lesz leleplezve,, hanem éppúgy, mint a szabadságtéri ezobrok ée gyáezlobogó,, csak propaganda-eszköz lesz.. Felvetődik tehát a kérdés,, hogy az ünnepségen Románia meghívott szövetségeseinek képviselői közül csakugyan ki fog megjelenni, miután ez a magyar protestáló ünnep igy a világháború által elért eredmények és az elnyomott nemzetek felszabadulása ellen fog irányulnia Bazilideez Mária nem léphetett fel a bukaresti operában a Nagy várad 24-113 ée erdélyi Hirlap 24-526? szerint^ pedig ez lett volna a kez09 Á rvBfiTÁGOS LEVÉLTÁR