Lapszemle, 1929. május
1929-05-25 [1350]
Belpolitika., Kiutasítják az beezee idegen munkásokat az Uj Kelet 24-114 os szerint, A képviselőház legutóbbi ülésén a szocialista Mireocu interpellálta meg ilyen értelemben Raducann munkaügyi minieztert 8 aki nyomban vá» laezolva az interpellációra, kijelentette, hogy a szocialista képviselő által kifejezettkivánság a legjobbkor jött, mert neki is véleménye e hogy védekezni kell a külföldi munkásoknak Romániába való beözönlése ellen, éppen ezért ő már utasította is az idegenellenőrző szerveket, hogy az 1925 óta letelepedett idegen munkásokat kötelezzék rövid határidő alatt az ország elhagyására és legfeljebb az 2925 előtt letelepedetteknek adjanak hosszabb tartózkodási határidőt., Külpolitika. A belgrádi kisantant-konferenciáról ma a Brassói Lapok 24-114 is megállapitja v hogy eredménytelenül végződött,, az Erdélyi Hirlap 23-3266 pedig, hogy egyetlen kérdésben sem tudott eredményre jutni, az optáns-kériéeben elfogadták ugyan a döntőbíróság illetékességét, de Románia folyó hó végén mégis ujabb közvetlen tárgyalásokat kezd Magyarországgal, az Olaszországgal való Összeköttetés tervét viszont teljesen levették a napirendről,, A bukaresti lapok közül két kormánylapnak, a Luptának és az Ultima Órának a véleményét ismerteti a* Banater Deutsche Zeitung 24-114, A Lupta a szokásos frázist emeli ki, hogy a belgrádi konferencia a kioantan t-állam ok tözötti legteljesebb egységet bizonyította be, holott eredetileg attól leaetett f élni , hogy az Oroszországgal való összeköttetés felvétele tárgyában bizonyos nehézségek fognak felmerülni, ámde végeredményben aztán ápp ebben a kérdésben mutatkozott a három külügyminiszter legteljesebb sgyaége. Az Ultima Ora hasonlóképen az orosz-kérdést emeli ki, Rikovnak ainapi kijelentéseivel szmben hangoztatva, hogy Besszarábia hovátartozan-