Lapszemle, 1929. április

1929-04-18 [1349]

kcz és magánvagyónokból Az eddig kormányok azonban az államsegély he» lyett éppen arra kényszeri tették a magyar adófizetőkét. hogy román isko­lák javára, román iskolák felépítésére és fenntartására adózzanak munkát,, fuvart és ki nem fizetett napszámot, Mindezek folytán Sándor a leghatá­rozottabban felkérte a Maniu-kormányt, alkalmazza a párisi kisebbségi egyezmény idevonatkozó pontját és azon törvényes rendelkezést, amely szerint a befolyt adókból a kisebbségi iskolák számára is arányos részt kell juttatnia 4 Ugyanakkor jelenti a Keleti Újság, hogy a szenátus ülése után Costachescu miniszter kijelentette Sándor Józsefnek, hogy egyik közelebbi minisztertanács véglegesen elintézi a kisebbségi iskoláknak adandó állam« segély ügyét:, Másnapra azjonban a K. e i e ti Újság 18-87 megint másformáju je­lentést közöl. Eszerint Laár Ferenc és Vásárhelyi János képviselők ked­den ugyancsak a parlamentben megbeszélést folytattak Costachescu közokta­tásügyi miniszterrel a kisebbségi iskolák államsegélyéről s Costachescu kijelentette, hogy bár eredetileg azt Ígérte 9 hogy az államsegélyt már január hónapban kiutaltatja, ezt az Ígéretét az ország általános pénzügyi nehézségei miatt mindmáig nem tudta beváltani, most azonban újra személye sen "interveniálni fog" olyan irányban, hogy a kiutalás minél előbb meg­történjék, /Ezen jelentések mellett időelőttinek tetszik a Nagyvárad 17­86 olyan jelentése,, melyszerint a kormány már ki is utalta volna a ki­sebbségi felekezeti iskolák számára az államsegélyt, különben is nevet­ségesen csekély összeget emlit a jelentess 8 milliót, bár ezt csak "rend­kívüli gyors államsegélynek" nevezi* A jelentést egyébként félhivatalos Bador-táviratnak tünteti fel a lap,/ A tanügyi inspektorok rosszindulatú hazudozáeát állapította meg egy közoktatásügyi minizteri rendelet a Brassói Lapok 17-86 szerint-, különösen a székelyföldi iskolainspektorokra vonatkozólag. .Calianu vezér­igazgatós, a minisztérium kisebbeégi ügyosztályának vezetője ugyanis 41 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom