Lapszemle, 1929. április

1929-04-16 [1349]

A z osztrák valaág ügyében a "Budapesti u ir] ap" közli, hegy if­jabban a keresztényszocialista pártban Baresch ^enrád dr.-t Ai g <S­ausztria tartományfónokét emlegették Seipel utódának.- Baresch kan­cellársága egy fekete-vörös koaiieio 1 lehetőséit jel entené.­belpolitika. Daruváry Géza volt külügyminiszter az "Ssti &ürir"mai számá­ban a képviselőházban* most tárgyalás alatt álló közigazgatási jav ásta, A tot mérlegelve azt határozottan reakciós irányurak mondja és polérá ába bocsátkozik B e thi§i gróf mini sz terel nőknek a közigazgatási javas­lat részletes vitája során elmondott beszédével ós azt hangoztatja, hogy félő, hogy a törvényhatósági bizottságokból a kormány által ter­vezett közigazglási reform keresztülhajtása után harmonikus együttműkö­dés nem lesz lehetséges* a 1 akesság által vál asztottak, a piivilág* záltak által való majorizáLástáll andó nyomásnak fogják érezni ós eza helyzet néma nemzet egységét fogja szolgálni, hanem az osztályküzdel nek elmérgesedésére fognak vezetni. Szerinte csak a demokrácia vezet­het a nemzet egységesítéséhez és itt utal a német példára s rámutat, hogy ott az összeomlás és a forradalmak ál tal előidézett ell entótek" nek a demokratikus haladás alepjánmár megtörtént akiegyenlitéa#,amit Hindenburgnak a szocialisták egyik vezérével való életműködése is bizonyit. Nálunk ia,D a ruváry szerint, az ellentétek kiegyenlítését és a megbókülést csak a nemzeti akarat szabad megnyilvánulásának biztos? téka és az ez alapon,, loyalis egyenlő fegyverekkel való pártküzdelmek eredménye gyanánt megnyilvánul ó nemzeti akaatnSk az egész vonalon val ü honorálása hozhatni meg*­Vass József népjóléti miniszternek az újságírók Sz&natórifcP ^yesülete Üi^pi "közgyük amely b«B a sajtó meg­becsülóéről élénk visszhangot kel tő beszédet mondott, az egész sajtó , 1 ~ ry ViaTWAfl TTlÁl tat 1 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom