Lapszemle, 1929. április

1929-04-11 [1349]

a megszállott Rajna-vidék -úgynevezett második zónáját*2z az emlékez­tetés talán kevésbbé a német nép,mint inkább a külföld számira szük­séges, nemcsak azért,hogy az igen tisztelt katonák idejében megtegyék az előkészületeket dicstelen távozásukra,hanem azért is,hogy az egyes államirodák kiverjék a fejükből azt a nevetséges gondolatot, mintha ezért a kiürítésért Németországtól még bármilyen politikai kompenzá­ciót lehetne kissjtolni. Pilsudskinak a lengyel sajtéban megjelent cikkének szősze­rinti fordítását közli a DAZ /10-163/és megjegyzi,hogy ez a cikk mint o lengyel állam legjobb ismerőjétől származó jellemzés,megérdemli azt. hor;, a legszélesebb nyilvánosság megismerkedjék vele Európában ás Ame­rikában.- Egyébként kommentárral egyelőre csak a Yorwarts /9-164/ ki­séri Pilsudskí cikkét,amely szerint Pilsudskinak a Sejm ellen emelt vádjai,vagy visszavonulási ágyúzást képeznek,hogy a Cehovicz ellen emelt vádat cseretárgynak használja fel egy kompromisszum számára a kormány jáalakitásánál,vagy pedig,ha ez a vasárnapi cikk csak minden következmény nélkül való egyszeri kirohanás lenne,akkor ez a káromko­dásra való beteges tünetek képébe volna beleilleszthető. Boris bolgár király Eerlinben idczik,ahol a lapoknak egy félhivatalos közleménye szerint / DAZ.10-163/ látogatást tett Hinden- . bnrg birodalmi elnöknél.Minthogy a biroáalmi elnök lábbadozása miatt még nem hagyhatja el a szobát,ennélfogva nem odhatja vissza személye­sen a látogatást és Meissner államtitkár a bolgár követségen le fogja adni a birodelmi elnök névjegyét,- Borisnak meghiúsult nősülési ter­veivel hosszasabban foglakozik a Voss.Ztg./9-16£/, különösen kiemelve a pápa ellenállását* MAGYARORSZÁGRÓL. A Voss.Ztg./9~166/ 8*~i budapesti távirata jelenti,hogy Beth­len gróf miniszterelnököt visszavárják Olaszországból,ahol Darányi ál­lamtitkár és Scitovszky belügyminiszter is időztek.Míg egy bécsi tudó- « sitás iólértesiJlt körökből azt hallja,hogy Bethlen -^ellaggioban talál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom