Lapszemle, 1929. április

1929-04-11 [1349]

AS glfttofOrt alj-ljójc* ttgjé.beft, a ceeh nemzeti szocialista párt és a csehszlovák szociáldemokrata párt szenátorai interpellációt nyú jtottak he az iskolaügyi minister* hez, amelyben kérdik, hogy van-e tudomása a ainisternek azokról a vádakról, melyeket ellene ebből az ügyből kifolyólag felhoztak s hajlandó-e ezt az ügyet megviiágitaniff /Právo L ida 7*/»~ Az Ivánka* féle Káródny Dennik /9-82/ szerint az iskolaügy! ministerium saj­tópert indított a Národni Préoe /a Sz*ránszky~féle cseh munkapárt lapja/ ellen, mert egyik cikkében azt irta, hogy az Esztergomba kÜldBtt 23 millióból 10 millió elveszett, Surányi J#}§$, IsaerJ^BirjitdA röviden ismerteti az agrárpárt! Venkov /10«85/„ A szociáldemokrata Právo lidu /10-85/ Egy magyar kommunista segit Bethlennek* cim« ael irja, hogy a aagyar munkások,, akik már nagyon jól ismerik a Bethlen kormány áldásait, aligha fogják megköszönni Surányinak ezt a munkáját* Kérdi, hogy ki finanszírozta Surányi röpiratának kiadását, aki most betűszedő Miskolczon* EjmfogaoaáB. Jelentettük, hogy a pozsonyi rendőrség letartóztatta Pápay Lajos budapesti orvostanhallgatót mint katonaszökevényt, aki szü­leinek látogatáséra atafcott a J?elvidékre e Pápay nak akkor sikerült igazolnia, hogy nem katonaköteles, mert optált Magyarország javéra* A napokban Páps-yt újra letartóztatták, mert a Csaba bajtársi szö­vetség tagja* /H.9«97/« A Soaanréi Hírlap,megjelenését a rimaszombati törvényszék fél évre betiltotta, mert a lap rövid időn belül s nem is az egéea érnn át ötször volt elkobozva s in­dokoltan lehet attól tartani - aöaoia a vógfíég - hogy az itt emii­tett tettet a nyomtatvárj továbbra is el fogja követni tartalma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom