Lapszemle, 1929. március
1929-03-20 [1348]
Külpolitika, , A népszövetségi kisebbségi vitáról a Magyar Kisebbség 10-6, Erdélyi Hirlap 19-3217 és Temesvári Hirlap 19-64 Jakabffy fclemér vezércikkét közli,, A cikk kifejti a hogy a genfi tárgyalások legnagyobb eredményét abban kell látni, hogy a kisantant immár feladta merev ellenállását és ezzel mégis lehetővé tette s hogy a népszövetség kebelén belül a kisebbségek ügye lépésről-lépésre előbbre haladhasson., Ha idehaza Romániában a román sajtó mégis ugy állítja be a Genfben történteket A hogy ott a kisantant győzedelmeskedett í ezen a kisebbségeknek nem kell izgul- 4 niok, mert hiszen ugyanez a román sajtó a magyar optánsperben is ál]Jtuidóan győzelmeket hirdetett, ma pedig már minden komoly román tényező vallja, hogy Romániának igenis fizetnie kell az optánsoknak* A szász hivatalos SieboDeutsch,, Tageblatt 19-16713 vezércikke kifejti, hogy a genfi eredmény nem Jelenthet csalódást, mert hiszen a népszövetség tanácsának jelenlegi Összetétele és az ott szokásos eljárási szabályok mellett nem is lehetett többet várni ennél az eredmény nél 0 Ez azonban nem jelenti azt, mintha a genfi határozat megelégedettséget kelthetne a kisebbségek körében, A kisebbségek éppenséggel ninosenek megelégedve a határozattal, mellyel a népszövetség sem a kisebbségeknek, sem pedig saját egyéni céljainak egyáltalán nem használt, A román lapok közül az Universul 18-64 Alexandru Hódos toliából ereszt meg a kérdésről ujabb hosszú cikket a A cikk oda megy ki,, hogy a kisebbségi kérdés nem külpolitikai, hanem belpolitikai kérdés, s ennek a tételnek leszögezése kapcsán a szokott módon hordja össze a különböző román szólamokat. A kisebbségek - úgymond - teljesen jogtalan reményeket fűztek a genfi tárgyalásokhoz, mert a romániai kisebbségek mindin bizonyos elégtétellel veszik tudomásul Románia, szuverén!-