Lapszemle, 1929. március

1929-03-05 [1348]

amely azt állit ja, hogy a kisebbségvédelmi megegyezések azt a célt szolgálják hogy biztosítsák a klseobsáfcrek Kulturális áletbenmara­dását Ennek a felfogásnak csak a kisebbségek képviselői Igyekeznek érvényt szerezni, inig magában a népszövetségben kevés hive akad Ez a nézet ugyanaz, amit Clemenceau 1919-ben Lengyelország elnöké­hez intézett levelében megirt s amelyben kifejtette hogy az utódál­lamokban a kisebbségi védelem föltétlenül szükséges A kisebbsége* képviselői erre a levélre támaszkodva Mell; Francé beszédét is másként magyarázzák Srazilai képviselőjének fej tegetáseit a népszövetség elfogadta ie ugyanazon az ülésen Apponyi kifejtette hogy ennek az asszimilációnak nem szabad nemzetinek len nie hane:a csak politikainak Amióta Németország belépett a Népszövetségbe.Stresemann nem lépett fel a kisebbségek érdekében.mert tudta hogy ennek e kér­désnek a bolygatása nagy izgalmat okozna Európában Csak amikor 2a lesKi a lengyelországi kisebbségek ellen vádakkal lépett fel.kény­szerült Stresemann arra hogy ez-sel a kérdéssel a népszövetségben foglalkozzék Hozzájárult Zaleski vádjaihoz Poinoaré ama vádja.mely szerint a németet TSlszászban francia ellenes propagandát fejtenek ki A politika cikkirója szerint a Népszövetség még nem elég erős ahoz hogy egy állam és kisebbségek között fölmerülő perben tel jes önállósággal állást, foglaljon Ezzel szemben nem túlzás a kisebb ségek ama felfogása hogy a Népszövetség tartózkodó magatartásával saját tekintélyét ássa alá Tény az hogy a kisebbségeknek sikerült a xji.vélemény érdeklődését maguk iránt fölkelteni s most a Bépsaövét­ségen muliic hogy ezt ^z európai izgalmat lecsillapítsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom