Lapszemle, 1929. február

1929-02-04 [1347]

A horvátstg helyzetét és hangulatét illetőleg a Giornale d Itália /31/ levelezője,Mantero, egy meg nem nevezett tekintélyes horvát politikai személyiséget szólaltat meg, de az illető személyét annyira körülírja, hogy a horvát viszonyokban járatosak ráismerhetnek. Az illető, bár meggyőződéses pánszlávérzelmü és egész a legutóbbi időkig az egységes Jugoszlávia hive, Zágrábban tekintélyes állást tölt be és azt lehetne mondani, hogy pártokon felül áll. Bizalmas barátja volt Radich Istvánnak, akit bőven ellátott tanácsokkal ás ugyanakkor anyagilag is bőkezűen támogatta a volt horvát paraszt partot. Telve van hazaszeretettel Horvátország iránt, de soha sem volt szeparatista, sőt ellenkezőleg pánszláv felfogása már a Habsburg-uralom idején is az összes délszláv népek egyesitése mellett kardoskodott. A sserb-horvát konfliktus elmérgesedése idején a megértést hangoztatta, sőt öszszekötő kapocsként szerepelt a volt horvát parasztkoalició vezérei és az udvar között. Még mindig birja az ud>ar bizalmát is. Ezeknek előrebocsátásával leadja az illető igen körültekintő, óvatos nyilatkozatát. Nem igaz az,- mondotta - hogy a horvátok tanácsoltak volna a január 6.-i fordulatot, vagy azzal egyetértettek volna. Mi nem ugy óhajtottuk megoldatni kívánságaink alapját képező problémákat, hogy a szkupcsinát feloszlassák, ha még olyan volt is az. Arra a kérdésre, vájjon azt hiszik-e a horvátok, hogy az uj alkotmány kielágiti nemzeti aspirációikat, azt válaszolta, hogy várakozó álláspontra helyezkedtek, ami természetes is,és szinte a lelki felkészülődés idejét élik. Nem hiszi azonban, hogy az uj helyzet ki fogja elégíteni a horvátokat. Soha sem lehet tudni, hogy egy