Lapszemle, 1929. február
1929-02-21 [1347]
za őket^különösen választóikkalszemben á mint a fold-ajándék, lláe áfatu-listák részéről Codreanu Jon viszont kijelentette, hogy ő nem fogad el földetj de szívesen vesz a Sfatul Tarii-ban leadott szavazatáért másfajta '•rekompenzálást", A kérdés körül tehát élénk polémia folyik ezidőszerintj, sőt végre már olyan bukaresti sajtóhang is felmerült, hogy megengedhetetlen az egész ajándékozás, mert hiszen a nemzeti érzés olyan adottság, amely különös jutalmakra nem tarthat számot, Különben is a képviselők akkoriban a nép megbizásából szavaztak ugy, ahogy szavaztak s ezért nem őket, hanem a népet kell honorálni, ami a földreformmal már mégis történt, A február 20-ára kitűzött pótválasztásokat elhalasztották,jelenti az Ellenzék 21-41* A külföldiek ellenőrzésére és a tartózkodási engedélyekre nézve uj rendszert dolgoznak ki a külügyminisztériumban /!/ az Erdélyi Hirlap 20-3194 és Uj Kelet 20-41 szerint. Átszervezik a hadbiróságokat„ miként az Uj Kelet 20-41 értesül, még pedig ugy* hogy a katonai ügyészek és a hadbirák ezentúl csakis jogvégzett egyének lehetnek,, Külpolitika, A bukaresti gazdasági kisantant-konferenciától cseh körökben nem eokat várnak,- jelenti az Ellenzék 21-41 egy prágai táviratban* A külföldi kölcsönről az Ellenzék 21-41 Lúgosanu államtitkár nyilatkozatát közli, melyet az Adeverul számára adott:"A kölcsön jegyzése a legoptimisztikusább várakozásokat is felülmúlja. A kölcsön-összeget február 21-én, csütörtökön kifizetik a román államnak .illetve megtörténik az átutalás a Blair-csoport részéről* A svéd gyufa-tröszt, miután előbb különböző technikai kérdések várnak megvalósításra, a 30 millió