Lapszemle, 1929. február
1929-02-04 [1347]
ttexugye*, A kormány hivatalos jelentést adott lei, mely közli, hogy a minisztertanács felhatalmazta az igazságügyminisztört, hogy haladéktalanul törvényjavaslatot dolgozzon ki, mely az esküdtbíróságokat úgynevezett nagy Sohöffengerielitekkel holyettesitené, hol három hivatásos biró kileno laikus biróval működne együtt. A javaslat továbbá egyes kivonatos korrektúráit fogja tartalmazni a bűnvádi perrendtartásnak. A Presse /Ö/ ebből az alkalomból óvatosságra int és az esküdtbiráskodást fontos garanciájának tartja a szabadságjogoknak, érdekes, hogy Kelsen dr. bécsi egyetemi tanár, közjogi tekintély,* a Presse 3-iki számában kifejti, hogy az esküdt bíráskodás egyáltalán nem követelménye a demokr-á űiának ;; mert ennek legfőbb elve az, hogy az alkotmányos uton létesült törvények, tehát a büntetőtörvények is* tiszteletben tartassanak.Thaler földflűivfcslésügyi miniszter a Steierországi landbund legutóbbi gróci gyűlésén beszámolt Ausztria gazdasági helyzetéről és nevetségesnek mondóth a ta/a szabad.Ctíreskode.i-em terén a kis Ausztria akarna példával elöljárniThaler szerint az osztrák mezőgazdaság helyzete elviselhetetlen ós sürgős segítségre szorul., A mezőgazdaság eladósodása óriási mérveket öltött 3 a termelés mennyisé fjének és minőségének megjavitása csak akkor lehetséges, ha az Órtókesitéa probléaiáj a megoldást nyer. Vámtörvények és kereskedelmi szerződések e célra nem elegendők. Thaler a behozatal kontingentálását és engedélyhez való kötését követelte és közölte,hogy a behozatal magazoritúsára irányuló tárgyalások mÓK nem értek vérét, döntés csak a jövő hét folyamán fog történni arranézve, vájjon a kormány a lengyel kereskedelmi szerződést felmondja-e vagy pedig a behozatalt megszorítja, További rendszabály volna Thaler szerint az állategészségügyi rendelkezéseknek szigorú kezelése. A Presse /esti 1/ prá-