Lapszemle, 1929. január

1929-01-15 [1346]

hogy Belgrádoan most egy ujabb fascista tipusu kísérlet megy végbe, ne mondják, hogy ezzel uj argumentumokat gyűjtenek pro ós kontra mindazzal kapcsolatban, amit a fascismus Itáliában véghezvitt. Akár jól sikerül akár rosszul üt ki Sándor király próbálkozása, eoben sen­ki sem lathat az olasz viszonyokra alkalmazható példát, mert ennek sem­mi köze seincs azzal, ami Itáliában van. A Corriere della Sera /13/ belgrádi levelezője arról ir, minő nehéz feladatokkal kell megküzdenie az aj kormánynak és ezek kő­zött is legnehezebb a pénzügyi probléma az 1928. évi deficit eltünte­tése, amely az elmúlt év 11 hónapjában 1411 millió dinárra emelkedett. H téren sokat várnak a most létesített gazdasági tanács működésétől. A másik megoldásra váró súlyos probléma a külföldi kölcsön, amely nél­kül a jugoszláv gazdasági élet valósággal megbénul. Ugyanez a lap egy másik rövid belgrádi keltezésű tudósításában az Avala ügynökség kom­münikéjét veszi át, amely kereken cáfolja azokat a külföldi lapokat, amelyek egy állítólagos Macek-féle interjút közöltek. A neki tulajdo­nított kijelentéseket maga az érdekelt is cáfolja. Ugyanerről Stefani­jelentést közöl a Popolo d^Italia /IS/, Hz a lap az uj belgrádi kor­mány szigorú intézkedéseiről közöl jórészt wieni lapokon keresztül vett információkat és kétkedve fogadja azt a hirt, hogy az állami élet minden ágában legradikálisabb tisztító munkát fognak végezni kímélet­lenül eljárva az elmúlt rezsim mindama Hivatalnokai ellen 4 akik a kor­rupció legcsekélyebb vádjával is illethetök. Grandi külügyi államtitkár athéni lekes fogadtatásáról és ezzel kapcsolatban a görög sajtó olaszbarát megnyilatkozásairól közöl hosszabb jelentést a Corriere della Sera A3A A trónöröklés kérdése - mint a öorriere della Sera /i'3/ bu­karesti keltezéssel iria - élénken fopialkoztatia nemcsak a román oo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom