Lapszemle, 1929. január

1929-01-04 [1346]

A bányászszövetség jelentése szerint /liánok, Gu,,<l vezércikk/ varnak bá­nyavidékek, akol a báayászok, mikor kifizették házbérüket, csak Á és fél ah: linget tudmak hetenként költemi. A lap a jelentéssel együtt a kormány hibá­jának tudja ezt be és követeli a nyomor nemzeti alapon való kezelését, A 1) Herald * azért támadja a kormányt, mert az aggkori biztosítást behozva, el­veszi a munkanélküli segélyt még azoktól a 65 évnél idősebbektől is, akik aggkori biztosítást nem kapnak Külpolitika. A D.Herald ü munkáslap Chamberlain külpolitikáját kalog ató álmos poli­tikának mondja, amely nem hajlandó semmit se tenni. akol a béke érdekéről van szó és például hozza föl, hogy a Kellogg-paktumot még most se ratifikál­ták, az amerikai ajánlatra döntőbírósági szerződés kötését illetőleg még most sem feleltek, Houghton szeptemberi jegyzékét a tengeri leszerelésre vá­lasz nélkül hagyták és a szovjet ajánlataira sem hallgatnak. Ugyanaz mond­ható az angol külügyminisztériumról, mint a népszövetségről; "Jmihez hozzá­nyúl, elnapolja". Gsak ott nagy a sietség, ahol haidkésülödésékről van szó, igy a hírhedt francia-angol paktum megkötésénél.Sokkal optimisztikusabban látja az általános helyzetet a liberális D.News £ és rámutat arra, hogy a szovjet mindenütt a békét keresi; igy ••italin közeledést ajánlott Angliának, Litvinoff keleti Locarmót akar Lengyelországgal és a balti állanokkal, Olasg ország és Szerbia közt tárgyalások készülnek és csak az egyedüli sötét pont a német-francia viszony, anely a Rajna-vidék megszállása folytán kiéleződik. Noha elismeri Poincaré érdemeit a háború megindításában, megnyerésé­ben és a frak stabilizálásában a Maaoh.Ghuó, mégis aggodalommal látja a franoia helyzetet, tekintve* hogy Poincaré a militarizmust támogatja a radi­kálisok béketörekvéseivel szemben és Ülsz&szban is a túlzó elnyomás mellé áll. Franciaország azonkívül erőszakosan lép föl Németországgal szemben akáx a kiürítésről, akár az Anschlussról van szó és a békeszerződések mesterség

Next

/
Oldalképek
Tartalom