Lapszemle, 1928. december
1928-12-22 [1345]
nem terrorisztikusaa léptek volna fel már csak bosszúból is a kise-bbsógek ellen és igy a magyar part sem érhette volna el mostani válásatási sikerét* A magyar és.-német pártok parlamenti együttműködő sóról, ia nyilatkozott a sváb Krfiuter Ferenc képviselő a Keleirt Újság* StöMaSO szóoára^ A kisebbségi blokk - úgymond - ha megvannak a maga érzelat előfeltételei pillanatok alatt létrejöhet* Már pedig ugy a magyar,mint a német párt körött a kapcsolatok a legbarátságoaabbak s ha a körülmények ugy kivannak^ 3aimmi akadálya nincs annak,hogy Be thleTr {Jyfrrgy gr#f ós Hoth Hans Ottó egyezséget kössenek- A némát párt különben ia a Mardukormánnyal csupán választási egyezményt kötött, ellenben jövőbeli parlamenti magátartását illetően nem vállalt semmilyen kötelezettséget, A magyar és német pártok parlamenti együttműködésének tehát semmi sem áll utjáoan* A magyar párt ellen ujabb kirohanást intéz a Curentul,fiO338, a maga szokott uazitó módján irredentizmussal vádolva meg a magyar párt vezetőségét, amit Paretz Béla aradi magyar képviselőnek egy aa Aradi Magyar Újság számára adott nyilatkozatával vél bizonyítási, tendenciózusan kihangsúlyozva a nyilatkozatnak egyes kitételeit, melyek a magyar egység szükségességét hirdetik." Anghelascu szellem e még mindig kisért a Déli Hirlap 21-295 szerint. A teraesmegyei 3Zinnagyar Yógvór községnek egy ct tanerőa modern elemi iskolája van^ melyről annak idején Bocu jelenlegi bánsági miniszter is a legnagyobb elismeréssel nyilstkozott volt* olyannyira,; hogy Bukarestben még a Bratianu-kormány idején segélyt is kijárt az iskola száiaórao Most már a Maniu-kormány uralkodik* de az Anghelescu-féle politika még mindig érvényesül, anannyiben hiába van a színmagyar községnek elismerten jó saját református felekezeti iskolája, az alantas tan-