Lapszemle, 1928. december
1928-12-14 [1345]
aott a sajtónak a tartoiaányi Önkormányzatok hatáskörének aáükitésá röl kidolgozott törvényjavaslatra vonatkozólag *A horvát népet egy általában nem érdekli az atal Belgrádban történik, mx-% politikai küzdelme magasáén felette áll az ilyen kérdéseknek, A belgrádi kormányférfiak bebizonyítottak, hogy e horvát nép velük még egy parlamentben sem működhetik együtt. A december 1 óta történt események megmutatták azt is., hogy veszélyes volna.ha a hadsereg megmaradna jelenlegi szervezetében, mert akkor a horvát népen nem segítene sem a száuor, sem a horvát kormány - Pribiosovics is hosszabb nyilatkozatot tett szokott modorában Újra hangoztatta,hogy nem fogják elisüjerni azokat a választásokat, amelyeket a mai szerbiai pártok akárkivel ia szövetkezve vezetnek le* mert ez a helyzet még nagyobb elmérgesedését jelenti. Az összes jaai szerbiai politikusok egyformák és ez alól még Jovanovics parasztpárti sem Kivétel, Davidovieaot megijesztették,hogy katonai diktatúra jön 03 erre rögtön elhallgatott. Jellemző hogy ki az ur Belgrádban,hogy maga Korosec miniszterelnök-aki pedig egyben belügyminiszter is,selmát nem tudott Ma^imovics ezredes zágrábi főispáni kinevezéséről,mig a Kinevezés meg nem történt. Az egész kinevezés Iladzsics dügyminisz-.er intézte 3 a kurixlnyt már kész helyzet elé áliitotta : /Hirl .14/ A moaztari 6setnik-rJgyosület december 5-iki ülésén egyhangú határo/.Ht&al halálra Ítélte a horvát parasztpárt mosztari szervezetének három első vezetőjét; majd néhány nappal később kijelölte a hádics-párt ujabb hat tagját,mint akiket el kell tenni láb alól, A zágrábi Ilovoszti munkatársa felkereste Preka Hikola képviselőt, akit elsőnek Ítéltek a csetnikek halálra s az elmondta, hogy tudomása van a határozatról,mindenre el van társaival együtt készülve 3 hajlandók életüket is feláldozni a horvát eszme érdeké-