Lapszemle, 1928. november
1928-11-23 [1344]
A pécsi ós a salgótarjáni bányászsztrájk ügyében maga Wekerle pénzügyminiszter vette ke2«be a békéltetést. Az "Újság" közié se szerint magához kérette Chorin Ferencet a Saigótar jáni Kőszénte nya R.T. vezérigazgatóját ós Sszteigályos János országgyűlési képviselőt a Bányaszervezet titkárát és a pécsi szónbányák vezetőit s több mint két óra hosszat tartó eszmecsere után megegyezés jött létre s megállapodtak abban, hogy a szénlánya társaság megadja a munkásoknak évenkint az egyhetes üdülési szabadságo t és 20 filléres lakbérpótlókot, Kanácsonyi segélyképpen pedig az egyhónapi fizetés 25 &-ét. Ezt a bókeajániatot a szénbánya még november 26-ig állja. Esztergályos János átvette az ajánlatokat és a feltételeket közli a bányamunkásokkal és reméli, hogy ezen a 2 a^ap^ sikerül leszerelni a sztrájkot.Külpolitika, Vass József népjóléti miniszter a képviselőház mai ülésén a nemzetközi segélynyújtásról szóló javaslat becikkelyezési vitájánál nagyobbszabásü külpolitikai vorftkozásu beszédet mondott* amelyben erkol esi/ hangoztatta, hogy reméli el fog jönni a z idő* hogy az/igazsag a nemzetközi életben is érvényesülni fog, s hogy olyan nemes nemzet is mint a francaiéi fogja ismerni történelmi hivatását a többi nemzettel 3zemben s hogy a durva jogot karddal,, toll és lelek nélkül nem jó beimi a népek életébe, mert az ilyen durva jog csak elkesere dós eket és nyugtai aoságokat teramt s bókét pedig nem tud teremteni. Vass József népjóléti miniszter beszéde előtt Lukács Gyor^ a nemzetközi segélyn>" jtásról seóló genfi egyeamény becikkelyezéséről szóló j arasXat el 5 adó j a hangoz tat ta, hogy el éged etl enek vagy unka Nép szövetség Tanácsával a kisebbségi és a leszerelési ügyekben tanusitott magatartása miatt, de el kell isnamünk, hogy filantrópikus és — rnUl is téren sok szépet és jót alkotott, majd szóvátette Bogya Jir